Dunn Malone Edward riporter, John Roxton vadász és utazó, Summerlee anatómia professzor és Challenger professzor expedícióra indulnak az ősvilág szörnyetegei, a brontoszauruszok és dinoszauruszok közé. Olyan izgalmas eseményeket élnek át, amilyenekben embernek még nem volt része.
Dunn Malone Edward riporter azért vállalkozik az expedícióra, hogy elnyerje Gladys kezét. Ugyanis a nő közli, hogy csak híres emberhez megy férjhez, akit ismer az egész világ. Azonban, mire Malone hazaér, a nő férjhez megy….
Részlet a könyvből:
„Alig mentem azonban néhány száz méternyire, máris keservesen megbántam, hogy ennyire elhamarkodtam a dolgot. Azt hiszem, más alkalommal említettem már ebben a naplóban, hogy sokkal élénkebb a fantáziám, semhogy bátor lehetnék. De emellett félek attól a gondolattól, hogy esetleg gyávának tartanak. Most is az hajtott előre, hogy gyávának tartanának, ha visszafordulnék, s ha nem végzeném el, amit – bár önként – magamra vállaltam. Pedig borzadtam attól a helyzettől, amelybe magamat sodortam, és mindenemet odaadtam volna azért, hogy tisztességgel megszabaduljak belőle.
Az erdő rémes volt. A fák olyan sűrűn nőttek egymás mellett, hogy a holdvilág csak itt-ott szűrődött át lombjaik között. A fatörzsek között koromfekete foltok sötétlettek. Mintha barlangok üregei tátongtak volna felém. Megremegtem. Eszembe jutott az iguanodon kétségbeesett ordítása, az a rettenetes segélykiáltás, amelytől tegnap éjjel visszhangos lett az egész erdő, és szembe jutott annak a fáklyának a lángolása is, amelyet lord Roxton vágott a varos, duzzadt, vértől csöpögő pofába.
Én pedig éppen most a szörny vadászterületén jártam. Minden pillanatban elém ugorhat az árnyékból a névtelen, rettenetes ragadozó.
Megálltam, és egy töltényt kivéve a zsebemből, kinyitottam fegyverem závárját. De amint a hideg vasat megérintettem, csaknem elállott a szívverésem: nem a golyóra járó fegyveremet, hanem a söréteset hoztam magammal!
Első gondolatom ismét csak az volt, hogy visszatérek. Most már attól sem kellett tartanom, hogy gyávának nevezhetnek. Visszatérésem nagyon is indokolt lett volna.
De a józan észen felülkerekedett az ostoba büszkeség. Pillanatnyi habozás után folytattam utamat, hasznavehetetlen fegyveremmel a hónom alatt.”