Menu

Karl May: A bosszú – Winnetou 2/2.

bosszuTartalom

I. fejezet
Thick anyónál.
Schahko Matto

II. fejezet.
Kolma Puschi

III. fejezet.
Kui-Erant-Yuawban

IV. fejezet.
A Devils-Headon

A könyvben folytatódik “A haramia” hőseinek kalandos története. Old Shatterhand és Winnetou tovább küzd a kegyetlen rablóbandával, megannyi kalandon keresztül vívja végső harcát az igazságért. Ismét találkozunk a különös banditával Old Wable-vel és fény derül a titokzatos arany gyűrű titkára is…

Részlet a könyvből:

“Egy nappal azután, hogy a Harbour-farmot elhagytuk, az a szerencsétlenség ért bennünket, hogy Treskow lova lovasával együtt elbukott. A ló gyorsan felugrott, továbbrohant és Treskow-t, akinek egyik lába beleakadt a nyeregbe, magával hurcolta. Bár nyomban kéznél voltunk és az állatot feltartóztattuk, mégis későn annak a megakadályozására, hogy a ló meg ne rugja lovasát. A rugás szerencsére nem fején, hanem vállán érte. A rugás hatása, ami ritkán ugyan, de meg szokott történni, nemcsak a találati helyen, de a testnek egész felén megnyilatkozott, amely részen a rugás a vállat érte. A sebesült, mintha szélütött lett volna ezen az oldalán. Lábát is alig tudta mozditani és teljes lehetetlenség volt őt ujra lóra ültetni. Nem tudtunk továbbmenni.

Szerencsére viz volt a közelben, odavittük őt és tábort ütöttünk. Hogy meddig fog tartani az akaratlan táborozás, azt nem tudhattuk.

Winnetou megvizsgálta a sérültet. Sem a vállcsont, sem más csont nem törött, de a rugás nagyon megdagadt helye sötétszinü volt. Csak hideg borogatással és massageval segithettünk. Utóbbi nagyon fájdalmas volt és Treskow ezt alaposan ki is mutatta. Ő ugyanis nem volt megáldva tulságos ellenállóképességgel, nem lehetett nyugati embernek számitani, akik az élet iskolájában megtanulták, mint kell fájdalmakat hangtalanul elviselni.

Minden mozdulatnál és minden érintésnél nyöszörgött. Mi azonban ezzel nem sokat törődtünk. Meg is lett az eredménye. A merevgörcs már másnap engedett és a beteg már tudta karját és lábát mozgatni. Két nap mulva csaknem teljesen elmult a daganat és a fájdalmak is annyira enyhültek, hogy tovább lovagolhattunk.

A sajnálatos eset háromnapos veszteséget okozott nekünk és ezt az időt képtelenség volt behozni. Fel kellett adnunk azt a tervünket, hogy Old Surehandot beérjük, mielőtt megérkezik odafönt a parkba. Normális körülmények között ez nem lett volna baj, de ő teljesen egyedül volt, ami már önmagában véve is komoly dolog, ezenfelül pedig olyan emberek voltak mögötte, akikben igazán nem lehetett bizni. Hiszen ha ő tudta volna, hogy a “tábornok” is fölfelé indult és pedig ugyanabban az időben és ugyanabba a parkba, ugy óvakodhatott volna tőle. Ő azonban a “tábornok” utazásáról mit sem tudott. Az öreg Wabbléban sem biztam. Azt természetesen nem tudhattam, hogy az öreg “cowboy-király” voltaképen hova törekszik embereivel, csak meghatározatlan gyanum volt arra, hogy ami történt, az okot ad neki arra, hogy bosszu reményében a mi nyomunkat kövesse. Az a körülmény, hogy lovát megtartottuk, tervét nem igen változtatta meg, legfeljebb a kivitelt lassithatta. Ezt a haladékot azonban már nem vehettük számitásba, mert három napos veszteglésünk alatt könnyen behozhatta eddigi előnyünket. De gondolnom kellett Tibo takára is. Utazásának célját ugyan nem ismertem, de minden bizonnyal hazugság volt, hogy Fort Wallacéba törekednék. Azt gyanitottam én is és Winnetou is, hogy az orvosságos embert valami általunk eddig ismeretlen uton-módon a “tábornok” rávette arra, hogy Coloradóba lovagoljon, ahol meghatározott helyen vele találkozzék. Egyedülálló embertől, akit emellett feleségének jelenléte is akadályoz szabad mozgásában, nem igen kellett ugyan tartanunk, de mivel a gonosznak – legalább is látszólag és átmenetileg – nagyobb szokott lenni a szerencséje, mint a jónak, tanácsos volt, hogy ezt a gonosz embert is számitásba vegyük.”

A KALANDREGÉNY LETÖLTÉSE

Kategóriák