Werner von Eschenbach fiatal hadnagyra ezredese rábíz egy szigorúan titkos dokumentumot.
A dokumentum azonban rövidesen eltűnik az ezrediroda páncélszekrényéből. Az első számú gyanúsított természetesen az ezred-adjutáns lesz, de semmiféle bizonyíték nincs rá, hogy tényleg ő lenne a tettes. Ezredese szégyenében főbe lövi magát, az adjutáns is öngyilkos akar lenni, de apja megakadályozza ebben. Belátja, apjának igaza van abban, hogy öngyilkosságával éppen azt a gyanút támasztaná alá, hogy ő volt a tolvaj. Apja tanácsára úgy dönt, hogy inkább megpróbálja visszaszerezni a terveket, és ezzel saját- és családja becsületét is.
Rengeteg megpróbáltatás árán vajon megtalálta-e amit keresett, és menyasszonya kitartott-e mellette hosszún távolléte alatt, miközben vőlegénye megpróbálta visszaszerezni becsületét? A regényből mindez kiderül.
Részlet a könyvből:
„Minél inkább megközelítettük a fővárost, annál inkább sokasodtak egy szorgalmas lakosságra utaló jelek. Málhás állatokból, szürke és fehér szamarakból álló karavánok jöttek velünk szembe, melyek aszatgyantával voltak megpakolva, ami Afganisztán egyik legfontosabb terméke. Latin neve asafoetida, gyógyszertárainkban kórógyanta, vagy ördöggyökér néven is ismeretes, amely a ferula asafoetida gyökeréből kivont tejszerű nedv gyantává besűrített hatóanyaga. Perzsia, Afganisztán, Turkesztán és Tibet sztyeppéin vadon terem, de számos helyen termesztik is. E fontos gyógyszert a növény gyökérzetéből nyerik ki.
A kinyert növényi nedv tejfehér színű, levegővel érintkezve megkeményedik, miközben beszáradás közben halványpiros, majd viola, végül barna színűre változik. A termék körülbelül viasz keménységű és ragacsos, hidegben azonban sprőddé válik és porítható. Rendkívül kellemetlen, fokhagymára emlékeztető szaga van, íze undorítóan keserű, ennek oka, hogy vulgáris kifejezéssel az „ördögszar” találó névvel illetik.
Keleten az asafoetida gyógyszerként már több mint ezer éve, és a salernói iskolában már a 11. században ismerték. Európában többek között hisztéria ellen is használták. Ázsiában a perzsa, indiai és közép-ázsiai konyhákban ételekhez és italokhoz fűszerként is alkalmazták.”