Ki tudja, mi történik a lélekben, amikor szembetalálkozik valamivel, ami mindannak a tökéletes ellenkezője, amit addig elfogadott, a világ rendjének, értelmének tartott? Talán az, hogy ezt az újat, mást, rögtön el is utasítja, mert fél tőle, mert megsejti, hogy az az erkölcsi létét fenyegeti. Vagy éppen az, hogy megérzi benne a szabadság lehetőségét, azt, hogy túlhaladhat önmagán: ismeretlen világok felé.
Részlet a könyvből:
„A BALKON
Emlékek anyja, te, úrnők között is úrnő,
te, minden drága kéj, te minden szent szabály!
Hívd: és a múlt ködén csókunk szépsége túlnő:
a méla kályhatűz, a bűvös esthomály –
emlékek anyja, te, úrnők között is úrnő!
Gyúlt alkonyok során, ha fellangalt a szén,
a balkonunk estelét a rózsaköd beszőtte,
mily lágy volt a szived! s ott mily kéjt leltem én!
Nem múló dolgokat fontunk szelíd beszédbe,
gyúlt alkonyok során, ha fellangalt a szén.
Be szép is a tünő napfénnyel langyos alkony!
Mily nagy mélység a tér! mily hősi úr a szív!
Éreztem, legdicsőbb úrnőm, kebledre hajlón,
hogy véred illata, mit cimpám fájva szív.
Be szép is a tünő napfénnyel langyos alkony!
Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj,
de a homályon át szemem szemedre lelt még,
ittam lehelleted – óh, drága mérgü kéj! –
s fivéri kezeim alvó lábad ölelték.
Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj.
Tudásom így ezer szent percet fölvarázsol,
idézve múltamat, mely térdeidre hullt.
Édes szépségedet hol is keresni máshol?
Hisz enyhe tested és lágy szíved: ez a múlt!
Tudásom így ezer szent percet fölvarázsol.
Ti eskük, illatok, sok végnélküli csók!
Óh, visszaád-e még az ón-nem-járta örvény?
s keltek-e, mint napok, új égre gyulladók,
a roppant tengerek hűs mélyén megfürödvén?
– Óh, eskük, illatok, sok végnélküli csók!”
A ROMLÁS VIRÁGAI KÖNYV ONLINE OLVASÁSA