Csokonai a „fársángi” háborúzás történetével, ártatlan tréfálkozás mezébe bújtatott maró gúnnyal figurázza ki a szerelemre vágyó vénkisasszonyt, Dorottyát. A szerző a vígeposzba beépíti a karnevál, a jelmezes felvonulás, a farsangolás falusi, kisvárosi rítusait is.
Részlet a könyvből:
„Éneklem a Fársáng napjait s Dorottyát,
Ki látván a dámák bajos állapotját,
Carnevál s az ifjak ellen feltámada,
S diadalmat is nyert pártára únt hada.
Olly lármát, zerdűlést, viadalt beszéllek,
Amillyet nem láttam, miolta csak élek,
Amillyet nem említ semmi istória,
Meg nem merne tenni maga a francia:
Miként insurgála amazon módjára
Egy nagy dámatábor Carnevál hadára.
Vajha méltóképpen le tudnám rajzolni,
Millyen vitézséggel tudtak ők harcolni,
S miket vittek véghez felforrott mérgekbe. –
Hát férhet illy harag angyali szívekbe?
Igazán, hogy minden századnak a végén
Nagy dolgok esnek meg a főld kerekségén! –
Fársángi jó borral habzó butellia!
Mellytől a múzsákban gyúl a fántázia,
Te tőlts bé engemet élő spiritussal,
Hadd danoljak harcot én is Enniussal.
És te, Nanét, tőllem szívességgel vedd el,
Ha munkámnak becset szerzek szép neveddel:
Legalább, ha könyvem végig nem olvasod,
Megpróbálhat’d rajta frizérozó vasod.
Az örvendő Fársáng kiindúlt Budáról,
Túdósítást venni a magyar hazáról,
S lajistromba szedni az új menyecskéket,
Öszvejart sorjába minden vármegyéket.
Fejérvár és Veszprém csínos két vidéki
Teljes örömére szolgáltak őnéki.”