Sárközi György 1941-ben utolsó, életében megjelent verseskötete a Higgy a csodában!. Hangja egyszerűbb lett, formavilága dallamosabb, de életérzése komor… már csak a csodában hisz. A csoda, amelyben hinnünk kell, az, hogy az ember mégis megmenti a világot, a társadalom jobb jövőjét, bármily sötét hatalmak fenyegetik őt is, azt is.
Részlet a könyvből:
„A NAPNAK MEGADTAD, MI A NAPÉ…
A napnak megadtad, mi a napé,
Add meg, mi övé, az éjszakának –
Alattad recseg a kanapé,
Örülsz friss vánkosod szagának,
Takaród ráhúzod füledre,
S elalszol, engem s magad feledve.
Aludj jól! Én még motozok,
Kirakom zsebeim tartalmát,
Ceruzák, kulcsok, noteszok,
Óra, zsebkendő kicsi halmát,
Ingyen cselédek, néma szolgák,
Mára mind elvégezte dolgát.
Noteszomba a ceruza
Fél sort vetett egy messze versből,
Órám kimérte a kusza
Napot, mely zord munkára vert föl,
S izzadt arcom igába törten
Zsebkendőmmel végigtöröltem.
Éjfélre jár most. Ujjaim
Zsebeimben kutatva túrnak,
Ürül s megtelik újra mind
Tárgyakkal, mik tapadnak s szúrnak:
Lágy álmok töltik s gondok, kemények,
Sötét vágyak, színes remények.
Bár kifordíthatnám magam,
Letéphetném belső ruhámat,
S elmállna, ami rajta van,
Fityegő gond s belémvarrt bánat!
Üres lennék és tiszta lennék,
Önmagamban közömbös vendég.
Mocorgást hallok. Testedet
Megfordítja nyugtalan álmod,
Titkaid ébren resteled
S elárul reccsenő diványod.
Most lettünk tán oly eggyé éppen,
Ahogy sosem lehettünk ébren.”
A HIGGY A CSODÁBAN! KÖNYV LETÖLTÉSE