Azt hiszi az ember mikor még ifjú és bohó, hogy minden nőt meg kell hódítania. Gyakran sikerül is ez. Ilyenkor mennyben érzi magát az ifjú, mert övé az élet. Időbe telik mire rájön, hogy az élet más is – és sokkal, de sokkal több is.
Nőügyekről szól ez a könyvecske. Pikánsakról és sorsszerűségről…
Részlet a könyvből:
„Akkoriban, ugye, sokkal fiatalabb voltam, sőt lányos anyák szerint egyenesen csinos is, partiképes is. Rendszeresen jártam abba a fodrászüzletbe, és valahogyan mindig az ő székében kötöttem ki, mintha játékos kedvében lett volna a sors, vagy határozottan akart volna valamit a véletlenség-sorozatával. Szép volt, és kedves.
Mindjárt az első alkalommal jót csevegtünk, szinte mintha régi ismerősök lettünk volna. Vannak emberek ugyebár, akikkel magától értetődő könnyedséggel folyik az alkalmi párbeszéd. Elárult egyszer valami olyan nagyon személyes dolgot is, hogy kamaszlány korában fülig szerelmes volt egy nála kissé idősebb fiúba, sőt annyira, hogy gondolkodás nélkül oda is adta volna magát szüzességgel és mindenestül, mert hát, vagy szerelmes az ember, vagy sem.”