A könyv szereplői öreglányok, akik már valamennyien túljárnak életük felén.
Bözsike a korral előrehaladva nem hízik, hanem veszít súlyából, és egykori természetét már csak kedvessége őrzi, mert megfáradt, mindenbe beletörődött asszonyt faragtak belőle az évek.
Annuska olyan szürke, hogy elvész az utcai embertengerben. Csupa szürkeség, még haja sem őszül annyira, mint Bözsikéé. Vékony keretes szemüvegét állandóan igazgatja. Még idegen számára.
Mariska küzd a kora ellen, és visszeres lábát tűsarkú cipőbe préseli bele, mi több még megmosolyogtató bokalánc is villog a lábán. Látszik rajta, hogy gyakran látogatja a kozmetikai szalonokat. Körülötte tömény illatfelhő.
Részlet a könyvből:
„Időnként érik az ember másfajta balesetek is. Például, ha nagyon rendesen, minden alkalommal az eredeti dobozába viszszahelyezi a hajszárítót. Vagy inkább: amikor újra előveszi azt. Hiszen Gedeon bácsi, a női fodrász, igen drága bácsi. Annuskának, a nyugdíjasnak.
Mert van, ugye, profiknak való, meg van az ügyetleneké. Annuskánál, a nyugdíjasnál leginkább az utóbbi. Ez az olcsóbb. És ez is fújja a levegőt. Még melegíti is. Sőt! Van rajta olyan izé. Az a csőrike vagy mi. Amit úgy kell rátenni, nagyon praktikusan, ha éppen kell.
Éppen akkor nem kellett. Doboz elő, hajszárító dróttal együtt ki. Bedug, megszárít, letesz és vár. Annuska, a nyugdíjas. Türelmesen megvárja, hogy a műanyag burkolat is kihűljön, aztán lehet elpakolni nagyon rendesen: doboz elő, hajszárító bele, drót összetekerve mellé, a maradék helyre pedig beszúrja csőrikét vagy mit.
De nincs csőrike! Hova lett? Annuska, a nyugdíjas, keresni kezd. Eleinte logikusan, a fürdőszobában. Aztán megy a konyhába, hátha ott tette le. Mégiscsak az ő birodalma, ugye. De ha már a birodalmában se találja, feladja a logikus keresést, és nézi, ahol csak el tudja képzelni. Párna alatt, ablakban, tévé tetején, rádió mellett. Semmi. Végigtapogatja a szőnyeg látható részeit. Semmi.
Nem olyan kis darab, hogy valamivel összefogva kidobhatja a szemétbe… Hoppá! A szemét! És lelkiismeretesen szétszedi a félig üres (vagy inkább félig teli?) zacskó tartalmát. Semmi. Az utolsó remény: a fehérneműs fiók. Feltúrja, de semmi.
Szomorú sóhaj szakad fel belőle.”