A HULLARABLÓ CÍMŰ BŰNÜGYI REGÉNY LETÖLTÉSE
Török Istvánt, több mint húsz éve 1914-ben hívták be katonának. Rövid kiképzés után kidobták a frontra, ahol két évet húzott le.
Utána hadifogságba került. Megszökött, és rövid kóborlás után csatlakozott az Oroszország-szerte hírhedt „Medve Apó” fehér csapatához, akik rablással és kegyetlenkedéseikkel riogatták az ottani, főleg a Kaukázus-környéket, nem is kis területet. 1920-ban elfogták. Azóta különböző szovjet börtönökben és internálótáborokban raboskodott, illetve robotolt.
Most hazatoloncolták…
Részlet a könyvből:
” Rendkívül furcsán érezte magát. Ha az ablakon át is, ha titokban is, végre szemtől szemben áll a feleségével és a gyermekével, ami nagyon zavarta. Valahogyan mégsem szorult össze a szíve, a szája sem száradt ki, nem borult el az agya, és nem lüktetett halántékán a vastag ér sem…
Mialatt nézte őket egy sokat felidézett mozzanat jutott eszébe: Bevonulásakor Irén kikísérte az állomásra. Sírt, és fogadkozott: Várja, a sírig várja…! Ő nem mondott neki semmit, csak állt és nézte. Irén utolsó szavai is ezek voltak, hogy szeretlek… Látta a távolbavesző, integető alakját. Maga elé képzelte könnyeitől maszatos arcát… Levelet gyakran írt neki a frontra, ezeket most sorban maga elé teregette, és agyának titkos monitorjára kivetítve, egyikbe-másikba beleolvasott. Csupa fogadkozás és egyszerű szavakba sűrített mély szerelmes vágyakozás volt, valósággal sütöttek a betűk, mert Irén szívének teljes melegét belesűrítette azokba az egyszerű mondatokba.
Mennyire gyűlölte, amikor meghallotta, hogy férjhez ment, gyerekeket szült Habara Jenőnek. Jó, hogy ezt, mint annyi mást, csak a határon tudta meg, miután a szovjet őrök átadták a magyar határőröknek. Most is neheztelt rá, ám egyáltalán nem gyűlölte már. Miért is gyűlölné? Habara Jenő, miközben a halálhírét keltette, ügyesen megragadta az alkalmat, és elcsábította. Könnyen megtehette, elvégre nagygazda volt. Ami pedig a feleségét illeti: más nő is megtette volna abban a helyzetben.”