Tartalom:
A csúf kiskacsa
A kutya és a farkas
A gólya és a béka
A róka és a nyúl
A vadméh és a fürkészdarázs
A nyúl és a sün
A könyvben egy nagyobb és öt kisebb filozofikus állattörténet található.
A kisregényben, Réce mama egyik tojásából, ezúttal nem egy rút kiskacsa bújik elő, hanem egy kiscsibe – csúf kiskacsa – és ez okoz a tanya világában éppen olyan drámai erejű bonyodalmakat, mint a mi, emberi világunkban a túlhajtott, elvakult, számító hazugságokkal átszőtt másság- és kisebbségtisztelet…
Hogy egy ártatlan kiscsibe, egy kissé együgyű szamár, egy nagyon is haszonleső mangalica koca, egy mindent látó pulikutya, vagy a szapora üregiek és a gőgös libák és még mások szépnek ígérkező élete hova torkollik? Kiderül a csúf kiskacsa történetéből.
A másik öt állattörténet figurái a lehető legmélyebb – voltaképp a lehető leghétköznapibb – létfilozófia kérdésekkel szembesülnek, olyan magaslatokra jutva, ahová az ember is legfeljebb a szívével lát el…
Részlet a könyvből:
„Réce mama boldog révületben ült tojásain. Kikukucskált a deszkarésen, felpillantott a Holdra, s megállapította: még kerek egy hét, s kikelnek a kicsinyek. Végre-valahára! Behunyta szemét, úgy ábrándozott. Hirtelen mintha apró gallyacska csapta volna meg hasfalát. Még a pattanást is tisztán hallotta. „Csak nem?”, csodálkozott el. „Hiszen még nincs itt az ideje!”
Üggyel-bajjal felkecmergett, s a derengő fényben körbehordta tekintetét a fészekalján. Tizenegy tojás domborodott a szeme előtt, tizenegy vékony héjú, tompa fényű, síkos tojás. Az egyiken megpillantotta, amit keresett: jókora repedés éktelenkedett rajta. Egyszer csak megemelkedett a burok, véres szárnyacska türemkedett elő, aztán kikandikált egy csenevész csőr is.
Réce mamának elállt a lélegzete, úgy figyelt. Rossz érzés kerítette hatalmába. Nem, az ő csőrük nem ilyen. Egyáltalán nem ilyen. Ez a csőr olyan hegyes, mint a rózsa tövise. Olyan, mintha… mintha csökött volna. Torz. Beteg. Most vette észre, hogy a tojás maga is lényegesen kisebb a többinél. Eszébe jutott, hogy a cseresznyénél meg a mogyorónál szokott ilyet látni: az érik meg előbb, amelyik beteg. Hamarabb megpirosodik vagy hamarabb megbarnul, hamarabb le is hull, ám nincs benne köszönet: alakra hibás, íze keserű.
Réce mama beleborzongott.
Reccsent megint a tojáshéj, a repedés szerteszét szaladt. Az izgága lény egyszeriben elődugta véres-borzas fejecskéjét, majd nagy keservesen kihámozta magát kocsonyás burkából. Réce mama a legmélyebb kétségekbe zuhant. „Micsoda torzszülemény!” – csóválta fejét. „Se rendes csőre, se rendes farka! Vajon a többi is ilyen lesz?” Csendben fohászkodott, nehogy bekövetkezzék ez a borzalom. Szerencsére a többi tojás békésen szendergett: rá sem hederített, miféle szörnyűség történik ott a fészekaljban, épp a tőszomszédságában.
Réce mama legszívesebben kipenderítette volna a többi mellől ezt a formátlan, rút teremtményt.”