A KILENCEDIK ÁLDOZAT CÍMŰ REGÉNY LETÖLTÉSE
Párizsban titokzatos körülmények között megölnek egy tudóst. A zsebében talált papírlapon nyolc további tudós neve szerepel, akik közül kettő már halott.
A listán szereplő személyek egymás után, különös körülmények között, halálos balesetet szenvednek. Az ügyet doktor Stanfordra és az Európai Biztonsági Szolgálat tisztjére, Forestier őrnagyra bízzák, akik az izgalmas nyomozás során végigvezetik az olvasót Wales, Skócia, Dél-Franciaország és az olasz Alpok vadregényes tájain, Moszkva utcáin és Amszterdam csatornái között, mire sikerül pontot tenniük a bonyolult bűnügyre, aminek hátterében egy nagy hatású gyógyszer előállítási eljárása áll.
Részlet a könyvből:
„A pantomimos éppen egy gyümölcs elfogyasztását mutatta be. Eszközök hiányában is jól lehetett mozdulatait szemlélve követni a cselekvést. A tömeg jól szórakozott, dicsérő beszólásokkal és esetenként némi aprópénzzel jutalmazva a művész játékát. A színész mögötti utca sötétjéből, most hirtelen egy újabb pantomim színész lépett elő. Mélyen meghajolt a közönség felé, azután széles mozdulattal hátrafelé mutatott. Megfordult, visszatipegett a sötétbe, majd újból előjött, vállán egy harmadik figurát cipelve. A harmadik olyan élettelenül lógott a másik vállán, hogy a nézők itt-ott elnevették magukat és játékát hangos tapssal jutalmazták: Az első játékos megfordult és meglepetést színlelve kitárta karjait, amit a közönség újabb tapssal jutalmazott. A második színész eközben a falhoz tipegett és a harmadik figurát a falhoz támasztva leültette. Az kinyújtott lábakkal mozdulatlanul ült ott, kifacsart karjai élettelenül lógtak le kétoldalt, újabb derültséget váltva ki a közönségből.
A második színész most ismét mélyen meghatolt, széles mozdulattal rámutatott a földön ülő harmadikra, azután kényeskedő léptekkel visszatipegett és eltűnt az épület mögötti sötét utcában. A nézőközönség ismét tapsolt, az első színész újra meghajolt, de a falnak támasztott, földön ülő harmadik nem mozdult. Ez már a nézőknek is feltűnt. Először nevetve biztatták, majd egy tizenhét év körüli fiú odament hozzá és még mindig mosolyogva egy ujjal megbökte. Az alak ekkor megmozdult, lassan lecsúszott a fal mellett és mozdulatlanul elterült a földön. A fiú lehajolt hozzá, megérintette, azután riadtan hátraugrott és a nézők felé fordulva felkiáltott: – Ez meghalt!
A közönség döbbenten hallgatott, egyesek felhördültek, majd lassan, egyszerre elindultak a földön fekvő felé, azután egyre gyorsabban, szinte szaladva körülvették. Az első pantomim színész is feladta pózát és a nézőkkel együtt a fekvőhöz futott.
Kíváncsiskodókkal együtt Stanford is megpróbált a fal mellett fekvőhöz közelebb kerülni. A sötétben nem jól látta a halottat, csak amikor a többiek elég közel engedték hozzá. Vékony, jól öltözött férfi volt, kabátjának két szárnya szétterült a földön (úgy látszik, ahogy a másik férfi letette a földre, a zakó kigombolódhatott). Fehér inget viselt nyakkendővel, amelynek színét a félhomályban már azért sem lehetett megállapítani, mert teljesen átáztatta a vér, ami a fehér ing nagy részét is elszínezte. Ahogy Stanford közelebb hajolt hozzá, megismerte a krétafehér, idős, szakállas férfiarcot, amely szinte kiemelkedett a sötét háttérből… Dubois professzor arcát.”