A szerző eme könyvében bepillanthatunk Watson doktor jegyzeteibe és naplójába. Elénk tárul Sherlock Holmes és Watson doktor megismerkedésének és barátságának története.
Kalandokban is bővelkedik a könyv, a második részben egzotikus tájakon járunk, és izgalmas nyomozások folyamatába csöppenünk.
Részlet a könyvből:
„Másnap megállapodásunk szerint találkoztunk s megnéztük a baker-streeti szállást. Két kényelmes hálószobából meg egy tágas, kettős nappali-szobából vagy szalonból állott az, csinosan butorozva és szellős ablakoktól megvilágitva. A lakás minden tekintetben annyira előnyös és, kettőnk közt megosztva, annyira olcsó is volt, hogy nyomban megkötöttük az alkut és azonnal birtokunkba is vettük.
Még aznap este elvitettem a holmimat a hotelből s másnap reggel Sherlock Holmes is beállitott a ládáival és utitáskáival. Egy-két napig szorgosan el voltunk foglalva a holmink kiszedésével és lehető legczélszerübb és legcsinosabb elrendezésével. Ezen átesve, lassankint «megtelepedni» és alkalmazkodni kezdtünk uj környezetünkhöz.
Holmes egyáltalában nem volt olyan ember, a kivel nehéz lett volna együtt élni. Magaviseletében nyugodt, szokásaiban rendszeres volt. Napjait néha a khémiai intézetben, néha a bonczoló-teremben töltötte, olykor pedig hosszu sétákat tett, még pedig – ugy látszott – a város legalacsonyabb rendü részeibe.
Ha dolgozó kedvében volt, kitartása, munkabirása páratlannak látszottak, de olykor az ellenkezőt lehetett rajta észlelni; napokon át hevert tétlenül a kanapén, alig hallatva reggeltől estig egy szót vagy mozditva meg csak egy izmát is. Ilyenkor a szemében olyan álmatag, csaknem kába kifejezést láttam, hogy narkotikus szerek áldozatának hihettem volna, ha egész életmódjának mértékletessége és tisztasága ki nem zárta volna ezt a föltevést.
A mint a hetek egymás után multak, érdeklődésem és kiváncsiságom – hogy mi is lehet az ő életczélja – folyvást fokozódott. Már külső megjelenése is olyan volt, hogy ellenállhatatlanul magára vonta a szemlélő figyelmét. Hat lábnál nagyobb volt és oly rendkivül vékony, hogy még sokkal magasabbnak látszott. Szeme éles, szurós volt, kivévén a zsibbadtságnak abban az állapotában, amelyről már szóltam; s vékony sólyom-orra egész arczának a gyors elhatározás és elszántság kifejezését kölcsönözte. Az állának is meg volt az a kidülledése és szögletessége, mely a határozottság emberét jellemzi. Keze mindig foltos volt a tintától és vegyi szerektől, de rendkivül finom tapintása volt, amint gyakran volt alkalmam megfigyelni mikor törékeny, piczi müszereivel bánt.
Az olvasó nyilván nagyon furcsa véleménynyel lesz felőlem, ha megvallom, hogy ez az ember mennyire fölkeltette a kiváncsiságomat, s mily gyakran iparkodtam őt felrázni abból a hallgatagságból, amelylyel minden önmagára vonatkozó kérdést vagy czélzást mellőzött. Mielőtt azonban itéletet mondanának felőlem, gondolják meg, hogy életem milyen czéltalan volt s milyen kevés dolog köthette le a figyelmemet.
Gyönge egészségem nem engedte, hogy kijárjak, hacsak rendkivül enyhe nem volt az idő; ismerősöm nem volt, aki meglátogatott volna, hogy mindennapos életem egyhanguságát megszakitsa. Ily körülmények közt valóságos buzgósággal vetettem magamat arra a titokzatos lepelre, mely lakótársamat burkolta és időm nagy részét annak a megkisérlésével töltöttem, hogy ezt föllebentsem.”