A Sherlock Holmes feltámadása és egyéb bűnügyi elbeszélések című kötet különleges vállalkozás. A fordítás pontosan abból az időből származik, mint maga a mű: teljesen korhű, és autentikus: Tábori Kornél munkája.
A történetek:
1. A föltámadt detektív
2. A norwoodi bűntett
3. Apagyilkossággal vádolva
4. Sherlock Holmes halála
5. A drágakövek
„A viszontlátás első örömein s a velük járó hosszas kérdezősködéseken és magyarázatokon átesve, mint hajdan, ismét együtt ült a két jóbarát, látszólag vidám szivarszó mellett. A további eseményekről igy számol be Watson dr.:
– Ma éjjel tehát olyan mestermüvet kell végrehajtanunk, kedves Watsonom – szólt Holmes, a mikor magyarázata végéhez ért – a mely büszkeséggel fog eltölteni bennünket, ha sikerül. Kilencedfél órakor utnak indulunk és nyélbe ütjük azt a kalandot az üres házban.
A mondott órában ott ültem a kocsiban Holmes mellett, zsebemben revolverrel s szivemben egy izgalmas kaland előérzetével. Holmes arcza hideg és sötét volt. Összeránczolt szemöldökei s zárt vékony ajkai sivár gondolatokat árultak el. Nem tudtam, micsoda vad bestiát készül felhajszolni a bünös Londonnak iszaptengerében, csak a vadászmagatartásból láttam, hogy komoly dolog van készülőben s az a különös titkos mosoly, a mely olykor arczának rideg vonásait átfutotta, bizony semmi kellemeset nem igért.
Azt hittem, hogy a Baker-streetre hajtatunk, de Holmes a Cavendish-Square sarkán megállittatta a kocsit. A mikor kiszálltunk belőle, észrevettem, hogy fürkészve tekintett jobbra-balra s később is, minden utczasarkon körülnézett, vajjon nem üldözik-e? Különös utat jártunk be. Holmes minden zegét-zugát ismerte Londonnak; gyors és biztos lépésekkel haladt a kisebb-nagyobb utczák és átjárók egész utvesztőjében, a melynek létezéséről eddig sejtelmem sem volt. Végre valami kapun át elhagyatott udvarba értünk; Holmes kulcscsal kinyitotta a ház hátsó ajtaját s mi beléptünk rajta. Az ajtó ujra bezárult mögöttünk.
Vak sötétség fogadott bennünket. Az egész ház kihaltnak látszott. A csupasz lépcsőfokok recsegtek-ropogtak alattunk s kezemet kinyujtva falhoz értem, a melyről rongyokban lógtak le a tapéták. Holmes hideg, vékony ujjai csuklómat szorongatták. Valami hosszu termen át egy ajtóhoz vezetett, a melynek ives ablakán sápadt fény szürődött keresztül. Itt hirtelen jobbra kanyarodott s erre tágas, négyszögü, üres szobában találtuk magunkat, a melynek közepére az utczai lámpák halvány fényt szórtak. Köröskörül azonban vak sötétség terjengett. A lámpák világossága meglehetős nagy távolságról vetődött hozzánk; az ablaktáblákat vastagon lepte be a por, ugy, hogy alig láthattuk egymást.”