Manhattan vadregényes, még beépítetlen északi részén található Imwood, a mesés birtok. A közeli tavacska azonban – úgy tűnik – sötét titkokat rejteget, amikor az egyik vendég, Sanford Montague titokzatos módon eltűnik benne. A nyomok egy ősi fenevadra utalnak, Philo Vance azonban kezd átlátni a misztikus ködön…
Részlet a könyvből:
– Hát elmondhatom… Azután nevessenek ki, ahogyan jól esik. Hallgasson ide, ügyész úr, – fordult Markhamhez – ma este körülbelül háromnegyed tizenegykor telefonértesítés jött a gyilkossági csoporthoz. Egy pasas, aki magát Lelandnak nevezte, közölte velem, hogy tragédia történt az inwoodi régi Stamm-kastélyban és legjobb lesz, ha azonnal kiszállunk…
– Inwood a legtökéletesebb hely bűncselekmény elkövetésére – vetette közbe Vance. – Ott van a legrégibb kastély a környéken, legalább száz évvel ezelőtt épült. Ma már valóságos anakronizmus, de – szavamra – tele van bűnügyi lehetőségekkel.
Heath ravaszul hunyorgatott Vance-re.
– Pontosan ugyanezt éreztem én is, amikor kimentem oda. Mindenesetre megkérdeztem azt a bizonyos Lelandot, mi történt és miért kell kimennem. Azt válaszolta, hogy egy Montague nevű férfi beleugrott a kastély parkjának tavába és nem került többé elő…
– Csak nem a régi Sárkány Tóról van szó? – állt fel Vance és kedvelt Régie cigarettája után nyúlt.
– De igen, – válaszolta Heath – bár ezt a nevet azelőtt sohasem hallottam, csak ott kint ma este… Egyébként a telefonba azt feleltem Lelandnak, hogy az eset nem az én hatáskörömbe tartozik, de ő erősködött, hogy a dolog nagyon komolynak látszik és minél hamarabb jövök, annál jobb. Olyan különösen csengett a hangja, hogy – kimentem. Tökéletesen jól beszélt angolul, kiejtése sem volt idegenszerű, mégis arra gondoltam, hogy nem lehet amerikai. Megkérdeztem azt is, miért éppen ő hívott fel, ha valami történt a Stamm-kastélyban. Erre azt felelte, hogy régi barátja a családnak és szemtanuja volt a tragédiának. Azt is közölte velem, hogy maga Stamm nincsen olyan állapotban, hogy telefonálhasson… Többet nem tudtam kivenni belőle, de mert olyan különösen beszélt, gondolkodóba ejtett a dolog.
– Azt látom… – mormolta Markham elégedetlenül. – Szóval kiment?
– Igen, kimentem – bólintott Heath. – Magam mellé vettem Henesseyt, Burket, Snitkint és beugrottunk egy rendőrségi kocsiba.
– És mit találtak?
– Semmit sem találtunk, uram, – válaszolta Heath mérgesen – csak azt, amiről a telefonértesítést kaptam. A kastély ura vikendező társaságot látott vendégül és az egyik vendég, az a Montague nevű, rábeszélte a társaságot, hogy menjenek fürödni a tóba. Valószínűleg mindnyájan italosak lehettek, mert csakugyan lementek a tóhoz és trikót húztak magukra…”