A magyar bölcsészprofesszor, Bátky János már évek óta Angliában él, mivel a Rózsakeresztesek titkos társasága után kutat a British Museum könyvtárában. A társaság tagjai, az alkimisták különösen elszánt képviselői voltak, az aranycsinálás és az örök élet titkának megszállottjai.
Egy fogadáson megismerkedik a Pendragon család fejével, Earl of Gwynedd-el, aki híres a könyvgyűjteményéről, és mint kiderül, ő is a Rózsakeresztesek nagy rajongója. A férfi a professzort meghívja vidéki kastélyába, Llanwyganba, amelyet el is fogad, hiszen itt majd békés körülmények között kutakodhat az ősrégi könyvek között. Itt hamar megismerkedik az uraság unokahúgával és unokaöccsével.
De van valami furcsa a kastélyban: a folyosókon mintha szellemek járnának, ráadásul hamarosan valaki a vendéglátó életére tör…
Részlet a könyvből:
Rogers bejött és az earl utasítást adott, hogy adják vissza a töltényeimet, és kutassák át a parkot, nem rejtőzött-e el valaki.
– Köszönöm a bizalmát, Mylord. De szabad nekem is kérdeznem egyet-mást?
– Kérdezzen, doktor, ha lehet, felelek.
– Azt szeretném tudni, hogyan tisztázódott az én ártatlanságom. Mert elismerem, hogy nagyon gyanús voltam. És most olyan kényelmetlenül érzem magam, mint egy ideges ember, mikor meghallja, hogy a szomszédja zsebéből ismeretlen tettes kihúzta az aranyórát. Szeretném tisztázva tudni magam.
– Well, mindinkább világossá vált, hogy Maloneynak rossz szándékai vannak. Csak az ablakon át lőhettek rám és csak valami csodálatos akrobatatehetség mászhatott fel a karyatidákon át a második emeletre.
– De ebből még nem derül ki, hogy én nem vagyok a cinkostársa.
– Idővel jobban megismertem Magát, Cynthia és Osborne elbeszélésein keresztül. Kérdezősködtem Londonban és láttam, hogy flörtöl a könyvtárban…
– Tessék?
– … a könyveimmel. A Maga életformájával nem lehet összeegyeztetni egy kitervelt gyilkosságot. Azt hiszem, még egy virágot sem szakítana le, annyira irtózik az erőszaktól. Ezzel nem akarok Magáról jót mondani. Maga nem jó ember, nem is rossz ember, az intellektuelre nem húzhatók ezek a kategóriák. Maga képes önzésből és kényelemszeretetből nem megtenni olyan dolgot, amit minden rendes ember megtenne embertársai érdekében. De nem lenne képes megtenni valamit, ami kiszámított módon árt más embernek. Túlságosan passzív ahhoz.
– Köszönöm a diagnózist. Félek, hogy igaza van, Mylord. De vajjon ezek a lélektani érvek elegendők ahhoz, hogy felmentsenek?
– Teljesen. Az ember nem igen tesz olyant, ami homlokegyenest ellenkezik a természetével. Maloney barátunk sohasem fog neo-scholasztikus theológiával foglalkozni. Cynthiából sose lesz hangversenyénekesnő. Osborne sohasem fogja rendesen megkötni a nyakkendőjét.
– Ebből a felfogásból az is következik, hogy Maloney ahelyett, hogy neo-scholasztikus theológiával foglalkoznék, a jövőben is kísérleteket fog tenni Mylord élete ellen.
– Feltétlenül. Meg vagyok győződve, hogy még találkozom Maloneyval. Vagy ha nem Maloney, akkor valaki más. Az ellenségeim türelmesek és sokoldalúak, mint a Borgiák. Néha csaknem büszke vagyok rájuk. És olyan óriási vagyonról van szó, hogy megértem, hogy nem kímélnek költséget és fáradtságot…
– Szóval, Mylord tudja, kik azok, akikkel szembenáll?
– Hogyne.”