Vajon ki ne emlékeznék a régiek közül A csodaszarvas mondájára, a kisfiúra, aki az Isten kardját megtalálta és ezzel új erőt öntött a hunok lelkébe, a csetlő-botló Szent Péterre és a kedélyesen – „népiesen” – igazságtevő Krisztusra, aki Szent Péterrel járja a világot; és melyik gyerek ne ismerné a hős Nemtudomkát, a deszkavári királyfit, vagy ne örülne annak, hogy az aranyhajú királykisasszony kiszabadul a gonosz boszorkány átka alól. Vitézek, garabonciás diákok, bugyuta legények, hősiesen küzdő testvérek népesítik be ezt a felejthetetlen világot.
Részlet a könyvből:
„SZÉP PALKÓ
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak egy fia volt, de ennek is hol adott enni, hol nem. Adott volna szegény feje, de mikor volt mit, s mikor nem. Azt mondja egyszer a fiú az anyjának, hogy ő bizony nem sanyarog többet itthon, elmegy szerencsepróbálni.
Sírt a szegény asszony, hogy most kifogy az egyetlen fiából, de azt sem mondhatta: maradj veszteg, édes szép fiam, tejbe-vajba fürösztgetlek, hasábfával kenegetlek,* mert nemhogy tej, vaj lett volna, de még hasábfa sem volt.
Közmént legyen mondva, a fiút Palkónak hívták, s olyan szép legényecske volt, hogy nem akadt párja hét puszta határban.
Mondom, hogy sírt az asszony keservesen, de mégiscsak feltarisznyálta Palkót hamuba sült pogácsával, s isten hírével útnak eresztette.
Ment, mendegélt szép Palkó hegyeken, völgyeken keresztül, s estére kelve egy sűrű rengetegbe ért. Ahogy ment a rengetegben, messze, messze meglát valami gyenge világot, de az olyan kicsinek tetszett, mint a gyertya világa. Ment egyenesen abban az irányban, s hát a gyertyavilág erősödik, nagyobbodik, s mikor egy hajításnyira lehetett attól, akkora tűz volt, mintha egy nagy kontignációs* ház égett volna.
„Jaj – gondolja magában Palkó -, bizonyosan óriások lakhatnak ott!”
Na, azt eltalálta, mert csakugyan ott hemmedezett* a tűz körül egy éktelen nagy óriás s mellette a fiai. Éppen szalonnát pirítottak.
– Egy életem, egy halálom! – mondja Palkó, s nagy bátran odament a tűzhöz. Levette a kalapját, s köszönt illendőképpen:
– Adjon isten, jó estét, apámuram!
Megfordul az óriás, s mordul egyet, de nagyot:
– Ne, te, ne, miféle emberizink jár itt?
Felelt Palkó:
– Én vagyok, apámuram.
– Hát ki s mi vagy te?
– Szegény legény vagyok, szolgálatot keresek, apámuram.
– No, köszönd, hogy apámuramnak szólítottál – mondá az óriás -, mert megpirítottalak volna a tűz lángján! Telepedj le, édes fiam!”
A BENEDEK ELEK: MAGYAR MESE- ÉS MONDAVILÁG 1. – A CSODASZARVAS KÖNYV LETÖLTÉSE