A KARÁCSONYI ÉNEK KÖNYV LETÖLTÉSE
Egy kedves kis történet arról, hogy mi az, ami igazán fontos az életben.
A hátteret a karácsony adja, hiszen ilyenkor legfogékonyabbak az emberek arra, hogy odafigyeljenek másokra és megálljanak egy kicsit elgondolkodni a szeretet fontosságán. A történet olvasása közben rádöbbenünk, hogy mindenkiben lakozik egy kicsi Scrooge-ből, s ideje magába szállni és kicsit jobbnak lenni. Olyan könnyű megfeledkezni arról, hogyan is éljünk igazán.
A szőrösszívű Scrooge úr, akinek a karácsony is csak olyan nap, mint a többi, dühvel és megvetéssel nézi az emberek ünnepi készülődését. Kidobja a karácsonyi énekeket kántáló koldus kisfiút és a szegényeknek gyűjtő úriembert egyaránt, kiszipolyozott írnokát is felmondással fenyegeti. Este, hazatérve magányos házába jelenést lát: meglátogatja Marley, rég halott üzlettársa, s bejelenti három további szellem érkezését. Az első a régi karácsonyok szelleme, aki végigvezeti Scrooge urat saját hajdani életén, s elfelejtett, fájó emlékeket elevenít föl benne. A második az új karácsony szelleme, aki felnyitja Scrooge szemét a körülötte élők sorsára, nyomorúságára és vidámságára, szenvedéseikre és emberségükre. Végül a harmadik, a jövő szelleme megmutatja neki saját, ijesztő, magányos halálát. Scrooge urat a jelenések új emberré teszik: más szemmel kezdi látni a világot, karácsonyi pulykát küld írnoka családjának, ellátogat megvetett unokaöccséhez – s jó ember válik belőle.
Részlet a könyvből:
„Amikor Scrooge felébredt, oly sötét volt, hogy az ágyával éppen szemközt fekvő ablak négyszögét sem tudta kivenni. Épp azon iparkodott, hogy valamiképp mégis tájékozódjék, amikor a közeli templomtorony órája ütni kezdett. Figyelmesen, majd növekvő csodálkozással hallgatta, amint az óra hatot, hetet, nyolcat, majd mind-mind tovább és tovább végül is tizenkettőt ütött. Tizenkét óra! Hiszen két óra elmúlt, amikor nyugovóra tért. Az óra bizonyára elromlott, talán egy jégcsap hullott a szerkezetbe. Szerencsére, zsebórájának is volt ütőszerkezete, amivel a zagyva toronyórát sötétben is ellenőrizhette. Ám a zsebóra is csak szaporán elütötte a tizenkettőt és elhallgatott.
– Ez lehetetlenség, csak nem aludtam át a napot és tetejébe a rákövetkező éj felét is! Vagy talán az öreg Nap megunta, hogy ránk világítson és most déli tizenkét óra van?
Erre az ijesztő ötletre menten kiugrott az ágyból és az ablakhoz tapogatódzott. A befagyott ablaktáblán kis lyukat dörzsölt a jégrétegbe és azon át kipillantott. Vajmi keveset látott! Annyit mégis meg tudott állapítani, hogy künn derekasan fagy és sűrű köd van. Járókelőket nem látott; ezek szerint éjszaka volt, mert délben okvetlen lett volna forgalom az utcán. Kissé megkönnyebbült. És elhessegette magától azt a riasztó gondolatot, ami néhány perce motoszkált már álomittas fejében. Hogy is szólt a szöveg? „Fizessen Ön ezen első váltónál fogva Scrooge Ebenezár úrnak vagy rendeletére három nappal a bemutatás után, stb., stb.” De ha nem volna többé nappal? Mi lenne akkor? Mit jelenthet akkor a kifejezés, hogy „három nappal”? Ki fogja tudni kiszámítani? A legszörnyűbb jogbizonytalanság állhatna elő!
Visszabújt az ágyba és újból meg újból átgondolta zavaros emlékeit, de nem lett semmivel sem okosabb. Minél inkább törte a fejét, annál jobban belezavarodott. Nem tudott szabadulni kínzó gondolataitól. Marley szellemének rejtélye szüntelenül gyötörte. Valahányszor gondos megfontolás után megállapította, hogy csupán álmodott, villámgyorsan tért vissza gondolata a kiindulási pontra, arra ösztönözve, hogy más irányban próbálja végiggondolni a történteket, hogy ismét felvesse a kérdést: álom vagy valóság?”