Tündérek, dzsinn – szellemkék, dervis, boszorkányok, sárkányok, óriások mind megjelennek képzelgésünk hímes szárnyán, hímes arany virágszálán.
Részlet a Szegény gazdag című meséből:
„A szegény gazdag. Híre volt az egyszeri házaspárnak. Sok gyerekkel, de még több jókedvvel áldotta meg őket az Isten; nem is nyílt panaszra szájuk. Betévő falatjukat éppen csak hogy megkeresték s inkább cseppent bizony, mint csurrant. Fáradtan tértek meg a mindennapi napszámról, de ha elfogyasztották a kenyérkéjüket s kihörpintették üres leveskéjüket, vidámság derült az arcukra. Fogta az apjuk a lantját, rákezdte az anyjuk a nótát, táncukat az aprók ropták. Nap-nap után, hétről-hétre, mindig tellett a jó kedvre.
Egy gazdag ember volt a szomszédjuk, de megirigyelte a sorsukat, derűs mókás életüket.
– Én, a gazdag – zsörtölődött zúgolódva, – gonddal hajtom le a fejem, gond ébreszt fel minden reggel. Bezzeg ők, a koldus fajzat, minden este vigadoznak, táncolgatnak, danolgatnak.
Egyet gondol a gazdag s egy szép napnak szép reggelén így köszönt be a szegényhez:
– Jóra való népek vagytok, sajnállak, hogy koplalgattok. Adok én pénzt, ezer garast, ezüstöset meg aranyost, kereskedni, élni valót, s ha majd nyersz, hát visszaadod, ha pedig nem, az se legyen a te bajod.
Mohón kapott a szegény a nagy pénzen, sose látott ennyit együtt. Gonddal ül le s gondolkozik, mihez kezdjen a pénzével? Boltot nyisson? Kereskedjen? Avagy földet vásároljon? Hátha nem lesz kellő vevő s nem terem a földjén szőlő. Avagy pénzét kölcsön adja s megteremjen bő kamatja? Odaveszhet a garasa, se pénze oszt’, se posztója.
Töri egész nap a fejét s fáradtan érkezik meg estére. Nem veszi a lantját kézbe, nótafa csak megzavarná s ha danolni kezd az asszony, gyermekhad ha táncra perdül, mérges szóval rivall rájok, ráncba borul a homloka.
Egész éjjel gondolkozik, álom se száll a szemére. Felkel másnap nagy fáradtan, álmatlan, elcsigázottan; napszámra se megyen aznap, idő kell a nagy gondjának.”