Bruckner Szigfridet, a hajdani világhírű cirkuszi oroszlánt öregkorára csapás csapás után éri. Nem elég, hogy el kell hagynia a porondot, elveszíti élete társát is, hűséges Szilviáját. A négylábú feleség nyomtalanul eltűnik – bár a jelek szerint közel sem önszántából. Az Altamero cirkusz viszi magával Amerikába. Az egymástól elszakított oroszlánok sorsát egy meleg szívű kisfiú, és egy felnőtt veszi kézbe. Az már találékonyság és bátorság kérdése, hogy Szigfrid és Szilvia hosszú távollét után újból egymásra találjon, s megvalósul Bruckner Szigfrid régi vágyálma is: felléphet még egyszer régi dicsősége színhelyén, a cirkuszban.
Részlet a könyvből:
„- Nem láttatok egy öreg nőstény oroszlánt piros pulóverben? – kérdeztem másnap a munkatársaimat.
Éppen nagy csend volt, mindenki a terveivel volt elfoglalva, csak a ceruzák sercegése hallatszott.
– Megőrültél? – néztek rám. – Piros pulóverben? Hülye vicceid vannak!
– Ez nem vicc – mondtam. – Szilviát meg kell találnunk.
Több szó egész nap nem esett Szilviáról. De én tudtam, hogy valakinek kell lennie köztünk, aki tud Szilviáról. Nem is csalódtam. Fél ötkor, mikor befejeztük a munkát, az egyik lány odasündörgött hozzám. Félve, nehogy a többiek észrevegyék, a fülembe súgta:
– Viktor, szeretnék mondani valamit.
Ezt a lányt Gabriellának hívták, mindig szótlan volt, látszólag barátságtalan, de amúgy nagyon helyes, formás. A haja meg különösen szép, vörösbe játszó szőkés.
Egy darabig szótlanul ballagott mellettem. Végül aztán megszólalt, halk, félénk hangon:
– Ugye komolyan mondta?
– Mit? – kérdeztem, de már sejtettem, hogy Szilviáról lesz szó.
– Az oroszlánt, piros pulóverben.
– Persze – feleltem. – Persze hogy komolyan mondtam.
– Én tudok róla – mondta a lány, és nagy, kerekre nyitott kék szemével rám nézett. Így éppen olyan volt, mint egy nyolcéves kisfiú.
Egy levelet húzott elő a zsebéből.
– A barátnőm Amerikában él. Ezt ő írta. Itt van.
Kezembe nyomta a levelet, és a közepe táján rámutatott egy bekezdésre.
Így szólt a bekezdés:
„Az emberek itt nagyon furcsák. Mindenki rohan, mintha valamit elszalasztott volna, és képzeld, ezt eddig nem vettem észre. De a napokban itt volt a városban egy cirkusz. A bejáratnál egy ketrecet állítottak fel, és ebben a ketrecben egy piros pulóveres, nagyon szomorú oroszlán ült. Senki sem állt meg előtte, és senki nem vette észre, hogy az oroszlán szomorú. Csak rohantak, rápillantottak, és elnevették magukat. »Nicsak, egy oroszlán, piros pulóverben – mondták. – Milyen muris.« És szaladtak tovább. Biztos eszükbe sem jutott többet az öreg, piros pulóveres oroszlán…”
A KISFIÚ MEG AZ OROSZLÁNOK KÖNYV LETÖLTÉSE