„Messze, messze keleten, réges-régen élt egy hatalmas király. Hatalmasabb is volt, gazdagabb is volt, mint akármelyik király manapság. Palotájának pincéi arannyal, ezüsttel voltak tele, a gyémánttal, rubinttal tömött zsákok csak úgy hevertek szanaszét a sarokban. Milyen díszes nép járt a nyomában, ha egyszer-másszor ellátogatott országa kisebb városaiba, mennyi fényes fegyveres kísérte! Hát még a katonái! Az édesapám magtárában sincs annyi búzaszem, mint a hány nyilas ment az ellenség elibe, ha betört az ország határán. S ritkán is mert közeledni az ellenség, ismerték az egész világban a király rettenetes hatalmát és félelmetes erejét.
Ha vadászni akart a király, ott volt a rengeteg vadas kert, tele rókával, farkassal, párduccal, tigrissel, oroszlánnal; az erdő közepén nagy halastó terült el, ott lehetett vadkacsázni, meg ha nagyon unatkozott, halászgatni. Megesett néha-néha, ha nagyon jó kedve volt a királynak, hogy arany legyeket tűzött a horogra s erre aztán csak úgy tódultak a halak s a király alig győzte húzgálni a zsineget az ökölnyi, nagyfejű aranyhalakkal.
No, de mit mondjak a palotáiról, meg mind arról, a mi ezekben a palotákban volt? Még álmotokban se láttatok soha olyan szépet, azt tudom. Jobbra-balra arany és ezüst trónusok, a drágakövekkel kivert ablakdeszkákon óriási porcelán virágedények tele pálmákkal s más mindenféle délszaki virágokkal; manapság már nem is látni semerre azokat a virágokat. Még ha elmennétek messzire, nagyon messzire, túl Tatárországon, a kínaiak birodalmába, ott egyik-másik virágot még fellelhetitek.
Egyik szobában a trónus mellett egy szerecsen szolga állott. A király a trónus karfáján megnyom egy gombot s a szerecsen járni kezd. Nini! kigurul az ajtón s mindjárt jön vissza egy nagy tálcával, rajta a legízletesebb gyümölcsök díszesen felrakva. Nem volna ugyan ezen mit csodálni, mert tán némelyitek látott már szerecsen szolgát kiszolgálni, de jól figyeljetek, ez a szerecsen ember fából, meg rézből volt. Ha megkopogtatjátok a fejét, kong, mint a rézbödön; ha kezére üttök, kopog, mint a fa.
Nem is hítták másképp ezt a királyt az alattvalók, mint szerencsés királynak. Mert a mellett, hogy nagy volt az ereje, megmérhetetlen a gazdasága, a jószerencse se volt hűtlen hozzá soha. Boldogság és szerencse kísérte mindenütt: harcban, háborúban, békében, otthon családja körében egyaránt.
Egyszer csak a baj ő hozzá is beköszöntött. Felesége, a jó királyné meghalt. Pedig milyen jó asszony volt, milyen gondos édes anya. S a néphez is milyen jó érzéssel volt. Fájlalta az egész ország a halálát, nem volt ember a széles birodalomban, ki könnyet ne hullatott volna érette. Azt pedig elképzelhetitek, hogy a király is meggyászolta, megsiratta kedves felesége halálát. Még mikor halott volt is, hogy csókolta, hogy átkarolta!
A halott ajakán kedves mosoly játszadozott, talán még a halálban is örvendett a király szeretetének s a nép tiszteletének.”
A ZÖLD MADÁR KÖNYV LETÖLTÉSE (CSAK SZÖVEG)
VAGY
A ZÖLD MADÁR KÖNYV LETÖLTÉSE (KÉPEKKEL ILLUSZTRÁLVA)