A kamasz Vlagyimir felfigyel az új szomszédokra, főleg a nála idősebb, de még fiatal Zinaidára. Kölcsönös vonzalom ébred bennük, de a szerelem nem ilyen egyszerű, lévén maguk az emberek is bonyolultak. A fiú elképzelései erről az érzésről összeütközésbe kerülnek a lány életformájával, aki körül sok férfi legyeskedik, s talán nem is mind egy ártatlan flört kedvéért. Vlagyimir sehogy sem akar szembenézni a valósággal…
Egy tizenhat éves fiú első, szenvedélyes szerelmének tragikus történetét beszéli el a múlt századi orosz nemesi világ miliőjében. Az író magával ragadó lélekábrázolással érzékelteti a szerelmi vetélytárssá váló apa és fiú drámáját.
Részlet a könyvből:
„Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörűbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sűrű aranyhaját, szűzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. – Ránéztem – s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tűnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig… Sötét, de már viseltes ruhát hordott, köténnyel: úgy éreztem, szívesen eldédelgetném minden redőjét annak a ruhának és köténynek. Cipőjének orra kikandikált szoknyája alól: imádva borultam volna le azokra a cipőkre… „Lám, most itt ülök előtte – gondoltam -, megismerkedtem vele… Úristen, micsoda boldogság!” Majdnem felugrottam a székről, a gyönyörűségtől, de csak a lábammal harangoztam egy kicsit, mint a torkoskodó gyermek.”