Menu

Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa

nagyenyedi-ket-fuzfaFelvinc és Nagyenyed között egy kis hegyi patakon kőhíd ívelt át. A híd mellett kétfelől a patak oldalában két hatalmas, 150 éves fűz állt. A két fához kapcsolódó történet 1704-ben a Rákóczi-szabadságharc idején kezdődött, amikor Nagyenyed környékén is gyakran megjelentek a kuruc és labanc csapatok. Mindkét fél a várost is gyakran megsarcolta. Balika, a kurucvezér a Tordai-hasadék egyik barlangjában húzta meg magát a csapatával, a Mezőséget két labancfőnök uralta: Trajtzigfritzig és Bórembukk.

Részlet a könyvből:

“Felvinc és Enyed között egy kis bérci patak vágja keresztül az utat, melyen most tartós kőhíd van építve. A híd mellett kétfelől a patak oldalában emelkedik két roppant fűzfa, és ezen két fűzfának históriai emléke van. Hét emberivadék látta azokat felnőni, s ivadékról ivadékra szállt a történet s maig is úgy emlékeznek arra, mintha csak a mi életünkben történt volna…

…Éppen száz és ötven esztendeje annak, hogy a kuruc-labonc világ legszebb divatjában vala; ma a kuruc, holnap a labonc osztott törvényeket Enyednek; mikor az egyik kiment az egyik városvégén, a másik bejött a másikon.

A jó enyediek váltig jobb szerették volna, ha e derék emberek, ahelyett hogy őket látogatják, inkább egymást keresnék fel; de ezek bölcs urak voltak és hallottak valamit azon stratégiai fogásokról, miszerint az ellenséget azáltal is meg lehet verni, ha a környéket élelmi szereiből kipusztítják.

Ők ezt vevék gyakorlatba.

Mert míg a fejedelem rendes hadai, a fényes, hatalmas nemesi bandériumok, a szép daliás, farkasbőr-kacagányos huszárok, a válogatott hajdúk, a veres és kék darabontok rendes csatákat harcoltak künn Magyarországon a birodalmi derékhadakkal, mik fényes, páncélos, tarajos lovasokból, hímzett bivalybőröket viselő dragonyosokból s célbalövő muskétásokból állottak; addig szanaszét az országban őgyelgő kalandornép csavargott alá s föl, szemre-főre egymáshoz annyira hasonlatos, hogy maig is fenmaradt róla az adoma, miszerint a jámbor felvidéki tót nem tudott köztük különbséget tenni: melyik a kuruc, melyik a labonc?

Nagyobbrészint oly emberek, kiket magukat is elpusztított a háború, s kétségbeesés, nyomor és bosszúvágyból nem hagyott neki más választást, mint kaszát, csákányt ragadni, s felcsapni kurucnak vagy laboncnak, aszerint amint egyik vagy másik fél katonái pusztították el.

Ezek azután falkánkint jártak városról városra, zsarolva, harácsolva, ahol engedékeny népre akadtak; gyújtogatva, ahol megharagudtak, s szétszaladva, ahol megijedtek. Nem is igen nagy szenvedéllyel folytatták a harcot, a vesztes fél rendesen átállt a győzteshez, úgyhogy Cserey Mihály bizonyítása szerint akadt ember, aki négyszer-ötször volt kuruc, ugyanannyiszor labonc. Ezen sűrű változandósága a minéműségnek nagy akadályára lehetett a dicsőség után törekvésnek, mert ha valaki nagy hírt-nevet szerzett magának, mindig attól tarthatott, hogyha holnap véletlenül egész serege áttér az ellenséghez, az valamennyinek megkegyelmez, csupán őtet akasztja fel, mint akire legjobban feni a fogát.”

A NAGYENYEDI KÉT FŰZFA ONLINE OLVASÁSA

Kategóriák