Menu

Jókai Mór: A tengerszemű hölgy

tengerszemu-holgyEgy nő, akinek szeme tengerszem, a csodát jelenti a szemébe pillantó férfi számára. A csoda pedig birtokolhatatlan. Erzsike szédelgők, csábítók, kerítők prédája lesz, férfiaké, akiket nem érint a csoda.

A történetből kiderül, hogy a férjéül választott katonatiszt bigámista, majd a nyakas kálvinista iskolamester megalázásai, durvasága a gyilkosságig kergetik a szerencsétlen sorsú asszonyt, aki márianosztrai fogházban fejezi be mozgalmas életét…

Részlet a könyvből:

„Soha nem láttam életemben olyan csodaszemeket. Pedig sok szép szemekkel volt találkozásom. Egész asztronómiát írhatnék róluk. De ennek annyiféle volt a szeme, amennyiszer változott az indulatja. Azért neveztem azt el tengerszemnek. Milyen a tengerszem? A hegytetőről nézve élénkzöld, az átelleni hegyoldal szálfái félig árnyékban tartják, a nap visszaragyog a másik feléből; vidám nevetés ez. Majd meg ha végigfodrozza a szellő, haragoszöldre válik, majd barnára, bakacsinra; a felhő színét adja vissza, villámokat is lövell. Mikor leszáll az éj, fekete tükrében ragyognak a száz meg száz csillagok; egy-egy futó fény végigívlik benne, egy úszó vadmadár ezüstvonalat húz rajta végig; ez a megfordított mennyország. Két magas hegy vágánya közül előtűnik a telehold; egyszerre arannyá válik az egész tengerszem, fehér ködfoszlányok lebegnek fölötte, szellemalakot mímelve; elkezdenek a hullámai táncolni, minden ok nélkül, nagy fénykarikák terjengnek a közepéből, egymást előbbre tolva; a hold megint eltűnik a hegyoldal mögé; világoskék marad a tükörlap. – Ha pedig egészen leszállunk hozzá, összetákolt tutajon beevezünk rajta, akkor se nem kék, se nem zöld, hanem kristálytiszta, átlátszó a tengerszem. A part mentén zöld mohát, virágoskertet látunk a víz alatt. Eddig soha nem látott növények eregetik fél hosszú indáikon napvilágon nősző virágkelyheiket. Nagy, egyenesen álló növények, alakra a fenyőhöz hasonlók, emelkednek fel a mélységből, a vízszín alatt maradva; fák, amiknek igazán meg van tiltva az égbe nőni. Csupa virágoskert a vízfenék. S e virágoskertnek nincs élő lakója. Se hal, se hüllő nem lakik benne. De egy lakója mégis van: a szirén. Nem az a mítoszi csábalak, hanem egy torz alakú szörny, nagy fekete fejjel, veres kopoltyúval, két békalábbal s lomha halfarkkal. Ez is ritkán jön elő a maga rejtett sziklaodújából; csak mikor nagy időváltozást érez. Én láttam egynéhányszor ezt a mesés amphibiumot.

Mikor legelőször találkoztam a szép Erzsikével, akkor mind a ketten gyermekek voltunk. Ő tizenkét esztendős, én pedig tizenhat éves kamasz. Együtt tanultunk táncolni.

Egy francia vetődött a városunkba; egy vándor táncmester, aki az egész várost táncra kerekedtette.

Monsieur Galifardnak hítták.

Rendkívül nagy feje volt, cserbarna arcszíne, összeérő szemöldökei, kurta lábszárai; a nagy sasorrának éppen a hegyén volt egy nagy szemölcs.

És amellett valóságos charmeur volt.

Mikor táncolt, mikor beszélt, valami varázs szállt ki minden porcikájából, egyszerre hódító alak lett. A nőnem tagjai oda voltak érte; a kilenc évestől elkezdve, a kiszámíthatatlan korszakig.

Én is örök hálával emlékezem e derék férfiúra; neki köszönhetem a valcert és a quadrille-t, meg azt, hogy hogyan kell egy elejtett legyezőt felvenni s amellett az arcot a hölgy felé fordítva tartani.”

A TENGERSZEMŰ HÖLGY KÖNYV ONLINE OLVASÁSA

Kategóriák