A kötet az elbeszélések mellett két kisregényt foglal magában, amelyekben az író kellemes, szelíd iróniával mond el egy-egy szomorú, érzelmes 
történetet.
Az Őszi napsugár különc agglegény költőjének két elmafláskodott szerelmi ügye és A tóparti gyilkosság – Lóránt Agenor megölte Satopper Főbusz kapitányt, mert elrabolta nővére becsületét, rálehelvén szájára – két kiskamasz szereplője között a szívbéli barátság álarcában jelentkező vad és elkeseredett vetélkedés a másik feletti uralkodás megszerzéséért.
„- Én teljesítettem is, amire kedves nővérem fölkért, és olyankor, ha délután aludt, őrt állottam. Aztán, mikor gyanús alak közeledett, megfújtam egy kis sípot, erre nővérem fölébredt, talpra ugrott, és az aljas cselszövők hanyatt-homlok visszarohantak denevér-odvaikba. Egyszer azonban mégis megtörtént az a szerencsétlenség, hogy kijátszották éberségemet. Volt Temesváron egy Satopper Főbusz nevű kapitány, aki fogadott a többi tiszttel, hogy nővérem becsületét hatalmába keríti. Ez a bizonyos Satopper Főbusz altatót kevert italomba, hogy észrevétlenül lopózhassék be nővéremhez, midőn ez délután alszik. Én, amikor megízleltem az italt, rögtön megundorodtam tőle, és elhajítottam a poharat; így nem merülhettem mély álomba, de egy percre attól a kortytól is elaludtam. Csakis egyetlenegy percre, de ez is elég volt rá, hogy a szerencsétlenség megtörténjék. Mert Satopper Főbusz, mikor leshelyéről észrevette, hogy elszenderülök, azonnal beosont alvó nővéremhez, egy szempillantás alatt elrabolta nővérem becsületét, lelopta lábáról az egyik kis papucsot, hogy a tisztek előtt eldicsekedhessek gaz cselekedetével, aztán még abban a percben, amikor belopózott, kiugrott a nyitott ablakon és elmenekült. Én már akkor magamhoz tértem elbódulásomból, és rosszat sejtve, berohantam nővérem szobájába, amikor a küszöbre értem, még láthattam, hogy Satopper Főbusz az, aki az ablakon kiugrik. Ekkor szegény nővérem is felébredt, és hiányzó papucsáról mindjárt észrevette, hogy megfosztották női becsületétől. „Jaj, jaj! – kiáltozta – elrabolták női becsületemet!… Édes fivérem, miért nem vigyáztál jobban?!… Nővérednek nincs többé női becsülete!”…”