Tartalom
Telihold a Pireneusokban (I.)
Telihold a Pireneusokban (II.)
Telihold a Pireneusokban (III.)
Földrengés után
A cirkuszosok téli pihenője
A titkos társaság
A lábnyomok
Teotihuacan (I.)
Telihold a Pireneusokban (IV.)
Teotihuacan (II.)
A nyomok
A Kecskeszarv-domb mögött, a réten
Idegenek az éjszakában
A druidák
A nyomozás beindul
A tanácskozás
A tengeren túl
A telihold előtti utolsó éjszakák
Holdtölte előtt
A kutatás első éjszakája
A kutatás második éjszakája
A kutatás harmadik éjszakája
A lepratelep
Az expedíció befejezi munkáját (?)
Egon Jarvis vadászni indul a Pireneusokban, végül rá vadásznak; Kelly Winter csak egy szerelmes, holdas éjszakára vágyik, ehelyett az örök éjszaka hull rá; néhány barát vidám tréfára készül, majd nyomtalanul eltűnik. Mexikóban, Teotihuacánban meggyilkolnak egy régészt. A tragédiák mögött felsejlik a titokzatos KICSIK alakja…
Részlet a könyvből:
„Egon Jarvis nem volt beszari alak – ezt akárhányan tanúsíthatták. Sem akkor, amikor alig néhány méter távolságról lőtte fejbe a természetvédelmi terület legféltettebb elefántbikáját, sem akkor, amikor az ugandai határ felé menekült az őt üldöző vadőrök elől. Persze, ekkor már a kocsijában voltak az agyarak, amiért később busásan megfizették. Még arra is maradt bátorsága, hogy az akadékoskodó fickók közül elkapjon kettőt és csak azt sajnálta, hogy az ő trófeáikért nem zsebelhet be egyetlen megveszekedett fityinget sem. Ezért aztán hagyta is őket a francba. Keresztüllépett a holttestükön és rövidesen átcsúszott a határon.
Juan, a kocsmáros néhány pillanatig elgondolkodva bámulta az idegen napbarnított képét, világítóan szürke szemét, majd megvonta a vállát.
– Igyon egyet – mondta elkapva egy üveg nyakát. – A vendégem.
A bor kellemes ízű volt, de kissé savas. Jarvis megrázkódott, és visszatette a poharát a pultra. A kocsmáros belökte a mosogatóba, és megpödörgette a bajuszát.
– Szóval, fel akar menni?
– Fel én – mondta Jarvis.
– Van hozzá pénze?
Jarvis nem szólt, csak mosolygott.
– Rendben van – dünnyögte a kocsmáros. – Tudja a tarifát?
– Tudom – bólintott Jarvis.
– Az enyémet tudja-e?
– Magának nincs tarifája – mosolygott Jarvis. – Maga majd elszámol a vezetővel.
– Ahogy akarja – mondta Juan. – Nem vagyok a saját üzletem ellen, de én a maga helyében nem mennék fel oda. Főleg most.
– Főleg mikor?
– Holdtöltekor. Nem tudja, hogy holnap éjszaka holdtölte van?
– Nem tudtam – mondta Jarvis immár kissé türelmetlenül. – Hol az emberem?
Juan a háta mögé bökött a mosogatókefével.
– Ott van egy ajtó. Menjen be rajta. Ha pedig végzett a dologgal, felejtsen el engem, az ajtót, sőt az lenne a legjobb, ha a kocsmámat is elfelejtené.
– Rövid az eszem – ígérte Jarvis. – Könnyen felejtek.
– Akkor menjen.
Jarvis biccentett, aztán ment.
Juan sóhajtott és keresztet vetett.”