A középpontban két fiú áll, az egyik az álmodozó, naiv Auguszt, a másik pedig a titokzatos, mindentudó idegen a maga által választott nevével: Nr. 44., vagyis a negyvennégyes. Ő maga a Sátán. A fiatal kamaszhősök számára nyilvánvalóvá teszi, hogy a felnőttek világa velejéig hazug, hogy az ember gonosz és elvetemült.
Részlet a könyvből:
„Végre én nekibátorodtam, hogy megkérdezzem, kicsoda-micsoda.
– Angyal, – mondta egészen egyszerűen, miközben megint elszabadított egy madarat s tapsolt, hogy a madár tovaszálljon.
Felelete megborzongatott minket, újra félelem fogott el; de ő azt mondta, ne nyugtalankodjunk, semmi okunk angyaltól ijedezni, aztán meg ő szeret is bennünket. S tovább beszélgetett velünk, oly egyszerűen és oly természetesen, mint mindig; s mialatt beszélt, egész sereg pici férfit meg nőt formált, ujjnyi nagyságúakat, akik nagybuzgóan azonnal munkához láttak, eltakarították a füvet néhány ölnyi területről, megegyengették ott a talajt s kedves pici várat kezdtek építeni; a nők keverték a habarcsot és hordták föl az építőállványokra vödrökben a fejükön, ugyanúgy, ahogy a mi napszámosasszonyaink szokták, a férfiak pedig rakták a falakat; – ötszáz főnyi ily játék-nép sürgött-forgott nagyfürgén ide-oda, szorgalmasan dolgozva és arcáról a verejtéket épp úgy törölgetve, akárcsak a természetes életben szokás. Mi pedig annyira lázas érdeklődéssel néztük, hogy ez az ötszáz emberke követ kőre, kőréteget kőrétegre falazva, mint növeszti a várat s ez mint formálódik szép külsejű s részeiben arányos alkotássá, hogy félős érzésünk csakhamar tovatűnt s újra egészen nyugodtak és elégedettek voltunk. Megkértük, engedje meg, hogy mi is formálhassunk néhány emberkét s ő megengedte s azt mondta Szeppinek, csináljon néhány ágyút a vár bástyáira, Miklóst azzal bízta meg, hogy néhány alabárdost formáljon, páncélosmellűt, vértezett lábút, sisakosfejűt; nekem pedig lovasvitézeket kellett formálnom paripástul és ő mind e megbízást úgy adta, hogy mindegyikünket nevünkön szólított, de nem mondta meg, hogy nevünket honnan tudja. Szeppi ekkor megkérdezte, hogy mi az ő neve, ő pedig nyugodtan igy felelt:
– Sátán.
És ugyanekkor kis fadarabbal fölfogott egy nőszemélykét, aki az egyik építőállványról esett le, visszatette helyére s így szólt:
– Ostoba egy teremtés, hátrafelé megy s nem veszi észre, hogy így le kell zuhannia.
A név, amelyet a maga nevéül mondott nekünk, hirtelen úgy megrázott minket, hogy munkánk kiesett kezünkből s darabokra tört – egy ágyú, egy alabárdos és egy paripa. Sátán nevetett s azt kérdezte, mi bajunk.
– Semmi, – válaszoltam, – csak szokatlannak rémlik nekünk az a név angyal nevéül.”
A TITOKZATOS IDEGEN KÖNYV LETÖLTÉSE