Egy bécsi farsangi álarcosbál forgatagában a karcsú „odaliszk” flörtölni kezd az elegáns, széles vállú „fekete dominóval”.
Ne higgye az olvasó, hogy mindez véletlen. Az „odaliszk” tudja, kit rejt a dominójelmez: minden oroszok jövendő uralkodóját, magát a cárevicset, aki az éjszakában vakon követi az álarcos nőalakot, így túsz lesz egy Bécsben tevékenykedő orosz anarchista csoport kezében. Élete a cár döntésétől függ: fia életéért cserébe szabadon kell engednie az anarchista csoport orosz börtönben sínylődő tagjait. Az iratnak, amelyben ezt követelik tőle, biztonságosan Pétervárra kell jutnia. Igen, de hogyan? És itt kap jelentőséget Ferenc József császár Altwien-porcelánból készült két ikergyertyatartója: arany lábazatuk titkos tárhelyet rejt. A gyertyatartókat azonban a határállomáson „egyszerű” rablók ellopják, mit sem sejtve a bennük rejlő élet-halált jelentő iratokról. S ettől kezdve a gyertyatartók lépnek elő főszereplőkké: az anarchistákat pártfogó idealista, fiatal lengyel nemes és a csinos orosz kémnő mindent megtesz felkutatásukért.
„A cárevics alig húszéves volt és szórakozni jött Bécsbe. Érthető tehát, hogy gondolkodás nélkül követte a szép odaliszkot és nem látott mást, mint a feléje ragyogó szempárt. A rövid kocsiút az Operától a Heumarktig elég volt ahhoz, hogy ez a ragyogó szempár hevülékeny szívét teljesen lángra lobbantsa. Sikerült a szép ismeretlent rábírnia arra, hogy álarcát levesse és így meggyőződhetett arról, hogy arca, amelyet eddig irigyen eltakart, éppoly bájos volt, mint az egész, drága selymekbe és ékkövekkel díszített fátylakba burkolt jelenség.
A kocsi egy oszlopcsarnokban állott meg, amelyet a felületes megfigyelő leírhatatlanul sivárnak és szomorúnak talált volna. Nikoláj Alexandrovics azonban gondolkodás nélkül rohant fel a kőlépcsőn a bájos nő után, aki könnyed léptekkel szökellt előtte. Követte egy tömör ajtón keresztül is és egyszerre csak egy ragyogóan kivilágított, fényűzően berendezett szobában találta magát, amelynek közepén ízlésesen, hívogatóan megterített asztal állott.
Az asztal mögött mozdulatlan szolga várta a parancsot.
Amikor Nikoláj Alexandrovics mögött becsapódott a nehéz ajtó, azon vette magát észre, hogy a szép odaliszknek ismét sikerült elmenekülnie előle. A terem másik végén tárt ajtó hívogatta. Átlépte a küszöböt. Hálószobába jutott, amelyet szemmel láthatóan férfi számára rendeztek be. Más ajtó nem nyílt a két szobából és így a cárevics hiába kérdezte önmagától: hogyan sikerült a hurinak ismét megszöknie előle? Nem tudott a kérdésre megfelelni. Csak nem a sötét lépcsőházban bújt el?
Pillantása a dúsan megrakott asztalra esett. Az asztal csak egy személyre volt megterítve.”
ORCZY EMMA: FERENC JÓZSEF GYERTYATARTÓI REGÉNY LETÖLTÉSE