A kötetben három kisregény található, úgymint: „A falesai part”, az „Öngyilkosok klubja” és A „ballantraei örökös”.
Részlet a könyvből:
„A nap lenyugodott, az égbolt tűzvörös volt, a lámpa egy idő óta már égett, mikor Case visszatért Umával és a négerrel. A lány fölöltözött és beillatosította magát; rakott szoknyája finom tapa, mely redősebbet mutat, mint bármi selyem; sötét mézszínű keble födetlen, csak fél tucat mag- és virágfüzér díszíti; hajában s a füle mögött vérvörös hibiszkuszvirágok. Illendőbben menyasszony nem is viselkedhetett volna; komoly volt és hallgatag; arra gondoltam, szégyen, hogy ebben az ocsmány házban, és ez elé a vigyorgó néger elé állunk. Szégyenkeztem, mondom, ez a szélhámos magas papírgallért viselt, és a könyv, amelyből úgy tett, mintha fölolvasna, egy regény páratlan kötete volt, és az esketés szavai leírhatatlanok. Mikor a kezünk összekapcsolódott, elfogott a lelkiismeret-furdalás; s mikor megkaptuk a házasságlevelet, kísértést éreztem, hogy fölborítsam az alkut, és bevalljak neki mindent. Íme a házasságlevél, Case körmölte, aláírásostul, mindenestül, pénztárnaplója egy kitépett lapjára:
Ezennel tanúsítom, hogy Uma, Fa’avao lánya, Falesában… szigetén, egy hétre törvénytelenül hozzáment Mr. John Wiltshire-hez, s hogy Mr. Wiltshire-nek, ha kedve tartja, bármikor joga van őt a fenébe küldeni.
JOHN BLACKAMOAR
a hajóbörtön lelkésze
A kiadmány hiteléül
WILLIAM RANDALL
hosszújáratú tengerészkapitány
anyakönyvvezető
Szép kis irat, mondhatom, ahhoz, hogy egy lány kezébe adják, és végignézzék, amint elrejti, mint egy aranykincset. Az ember talán még kevesebbtől is kutyául érezné magát. De errefelé ez így ment, és (nyugtattam magam) ez legkevésbé sem a mi hibánk, fehér embereké, hanem a misszionáriusoké. Ha békén hagyják a bennszülötteket, most semmi szükségem szélhámoskodásra, hanem azt veszem feleségül, akit akarok, és akkor hagyom ott, mikor a kedvem tartja, mégpedig tiszta lelkiismerettel.”