Menu

Tornyai János: Gyere, kicsim!… Gyere!

gyere-kicsimEgy anyuka, aki igen szerény körülmények között él a családjával és kislányával. Egy gazdag úr, aki ajánlatot tesz neki…s egy árva kislány, aki korán elveszíti az édesanyját a gazdag úr miatt.

Részlet a könyvből:

“A nap ragyogott. A hófehér pávagalambok ott tündököltek a kis kővályú szélén. Büszkén hordott kis fejüket bele-belemártogatták a kristálytiszta vízbe, majd szárnyukkal vertek maguk körül apró, permetbecsapódó, üdítő esőt, mintha talán, tollaik vakító tündöklésével versenyre készülődnének a ragyogó nappal. Közben édesen hajlongva turbékoltak egymásnak.

– Csuji! Nem sabad a tis dajambotat! – hangzott a galambturbékoláshoz annyira illő melódia a hároméves Évike ajakáról, a kedvével csak alig bíró s a galambok felé ugrándozó, pöttömnyi Culi kutya felé. A következő percben pedig a kis Culi már az Évike ölébe került s a megszentelt anyaság ígéretnek még öntudatlan sejtésével, babaként csicsígatva, ringatta csöppnyi karján,a parányi kislány, a picike kutyát.

A nap ragyogott. A galambok turbékoltak. Galambszárnyakverte esőpermet hullott s a kiskert tündöklő virágairól lassan szálló illatot egy hangos anyakacagás keverte össze mennyei boldogságossá, mert Évike gondosan felgyűrte kis blúza ujját és a galambok vályújában fürdetni kezdte a Culit.

Nem szabad kicsim! Évikém! Vizes lesz a szép kis ruhád! – hangzottak a szavak – és boldogan, nevetős arccal, két karját ölelésre tárva sietett a lakásból anyuka, ki eddig a tűzhely mellett dolgozta tündöklő pirosra szép arcát s az ablakon keresztül figyelte egyetlen csöppsége minden lépését. A jóságos anyai intelem két édes csókban végződött.

A nap ragyogott. A galambok turbékoltak. Galambszárnyakverte esőpermet hullott s a kiskert tündöklő virágairól lassan szálló illatárban olyan szívet nyitóan boldogságos volt a két csöppség együttkacagása.

Szigetiné lelkébe most egyszerre belefájdultak a már annyiszor hessegetett gondolatok: »Bizony, már »Az« is kétéves lenne! Atyám bocsásd meg bűnös tettemet, mellyel porrázúzattam második magzatom… Szegény Évikém, milyen boldog, ha játszhat valakivel!… Neki csak a kiskutya jutott!« – És szenvedő lelkének jólesett most, hogy lehajolt a két csöppséghez, összeölelte őket és csókolta, csókolta mind a kettőt… és könny szökött a szemeibe.

A két, boldogan kacagó gyermek mögött könnyező édesanyai lélekre nehéz pillanatok vártak e percben: Talán az Ég adott szigorú dorgálást az anyaléleknek; talán a romlott modern szellem zavarta arra, kísértetül, szárnyas eszközét; talán a ma annyira száműzött örök Anyaság szállott arra a szellők szárnyán egy fészekhelyet kereső gólya testében?

Szigetiné felemelkedett a gyermekölelésből s könnybenúszó szemei szinte rátapadtak a kéményre szállott gólyára. A lelke valami kimondhatatlan boldogságsejtéssel megremegett. Vékony ujjai belekapaszkodtak köténye két szélébe s karjai egy enyhe mozdulattal rándultak a gólya felé. A lelke kinyílott s mintha talán a »szent madár« odaszállott lénye megnyitotta volna számára az »angyalok honának« kapuját s fájdalmasan édes, de bántóan kérdőre vonó hangon hallatszott bele a lelkébe egy sírós gyermekhang: »Anyutám!… Anyutám!… Mélt záltad el előlem az utat?!…«

Két frissen született, nagy könnycsepp pergett le Szigetiné üde, szép arcán.”

A REGÉNY LETÖLTÉSE

Kategóriák