Menu

Alekszandr Beljajev: Dowell ​professzor feje

A REGÉNY LETÖLTÉSE

Dowel professzor és munkatársa, Kern, évek óta kísérleteznek, s már sikerült egy kutyafejet feléleszteniük és életben tartaniuk.

Az egyelőre csendben, a nyilvánosság kizárásával folytatott kísérletek következő lépcsőfoka egy ember felélesztése lenne. Dowel azonban meghal. Kern feléleszti mestere fejét, s ettől fogva Dowel fejének eszmei irányításával a legnagyobb titokban folytatja a kísérleteket. A hírnévre, dicsőségre vágyó Kern azonban egyedül nem boldogul, kénytelen asszisztenst maga mellé venni. És ekkor kezdődnek a bonyodalmak…

Részlet a könyvből:

„Az első találkozás

– Foglaljon helyet.
Marie Laurent leült a mély bőr karosszékbe. Miközben Kern professzor felbontotta a borítékot, és a levelet olvasta, Laurent futólag körülnézett a szobában.
Milyen komor helyiség! Dolgozni azonban jól lehet benne, nincs ami elvonja a figyelmet. A sötét ernyős lámpa fénye csak a könyvekkel, kéziratokkal, nyomdai levonatokkal zsúfolt íróasztalt világítja meg. A nehéz, fekete tölgyfa bútort alig látni. Sötét a falikárpit, sötétek a függönyök. Csupán a masszív könyvszekrényekben sorakozó préselt gerincű könyvek arany betűi csillámlanak a félhomályban. Az ódon óra hosszú ingája kimérten és egyenletesen leng.
Laurent Kernre nézett, és önkéntelenül elmosolyodott: a professzor tökéletesen beleillett a szoba stílusába. Testes, markáns alakját mintha tölgyfából faragták volna: szinte része volt a berendezésnek. Teknőckeretes szemüvege akár két óraszámlap. Hamuszürke szeme ingaként mozgott, ahogy sorról sorra olvasta a levelet. Kampós orra, a szem, a száj egyenes metszése, szögletes, kiugró álla úgy hatott, mint egy kubista szobrász stilizált dekorációs maszkja.
“Kandallóra való halotti maszk” – gondolta Laurent.
– Sabatier kolléga beszélt már magáról. Igen, munkatársra van szükségem. Maga orvosnő? Nagyszerű. Negyven frank egy napra. Elszámolás hetenként. Reggeli, ebéd. De van egy feltételem…
Kern professzor, sovány ujjával az asztalon dobolva, meglepő kérdést tett fel:
– Tud hallgatni? A nők mind fecsegők. Maga nő, és ez hiba. Szép, és ez még nagyobb hiba.
– De milyen kapcsolatban van ez a…
– A legszorosabb kapcsolatban. A szép nő – dupla nő. Azaz, duplán megvannak benne a női gyarlóságok. Magának lehet férje, barátja, vőlegénye. Akkor aztán elvitte az ördög a titkokat.
– De…
– Semmi “de”! Némának kell lennie, mint a hal. Hallgatnia kell mindenről, amit itt lát. Elfogadja a feltételt? Figyelmeztetem: a feltétel megszegése az ön számára szerfelett kellemetlen következményekkel járna. Szerfelett kellemetlen következményekkel.
Laurent zavarban volt, de érdeklődése már felébredt.
– Elfogadom, ha nincs mögötte…
– Bűntény? Azt akarta mondani? Teljesen nyugodt lehet. Semmiféle felelősség nem hárul magára… Az idegei rendben vannak?
– Egészséges vagyok… Kern professzor bólintott.
– Családjában nem voltak alkoholisták, neuraszténiások, epilepsziások, elmebajosok?
– Nem.
Kern ismét bólintott.
Sovány, hegyes ujjával megnyomta a villanycsengő gombját.
Az ajtó zajtalanul kinyílt.”

Kategóriák