„Hangosan csobog a Mord-óceán vize a hajóm orránál, nyugati irányban haladva a ragyogó napsütésben. A zászlóm, melyen fekete háttér előtt egy csontkéz szablyával vág ketté egy vörös köpenyt, kissé megviselten csattog a szélben, mert néhány órája még csatáztunk a vöröscsuhások egyik hajójával. A legénység hangtalanul javítja a fedélzetet, némileg megcsappanva létszámban, de ez nem okoz gondot, hiszen az elsüllyesztett hajóról megvan az utánpótlás. A hasznavehetetlen tetemeket már a cápák zabálják, míg az épek és az erősek feldolgozásra várnak a hajófenék hatalmas kádjában. Onnan szivárognak be az egzotikus szagok az ajtó résein, amelyeket már túl jól ismerek ahhoz, hogy zavarjanak, de néha túl erőssé válik, ha forróság van odakint, mint ahogyan most is. Bent ülök kényelmes kabinomban, a polcokon ritka és félelmetes tudást rejtő könyvek sorakoznak, amelyeket találtam, szereztem, vagy éppenséggel én írtam meg. A földön drága és puha szőnyegek, a szekrényben értékes, míves és rejtélyes tárgyak csillognak. Mindegyik a kalózkodásból lett szerezve, de nem érdekel az értékük, egyszerűen azért használom, mert az alig egy hete halott kapitány helyét ideiglenesen én foglaltam el. Sorsom egyik – de nem az első – fontos fordulópontjához érkeztem, és hogy biztosan jól döntsek, elhatároztam, hogy írásban foglalom össze eddigi életemet. Elő is vettem egy, a Ránának szánt aranytollat, – amit már sohasem fog megkapni – és finom, mégis erős papírlapokat. Egy ideje amúgy is érlelődik bennem az a gondolat, hogy naplót kellene írnom, de csak most határoztam el magam véglegesen. Ma már sok mindent másképpen tennék, és másképpen válaszolnék érzelmileg is a történtekre, ennek ellenére mégis úgy fogok leírni mindent, ahogyan akkor éreztem, és csak azt, amiről abban a pillanatban tudással rendelkeztem. Írás közben, ha akarom, szinte újraélek mindent, mert egy különleges, ősi módszert alkalmazok emlékeim felidézésére. Talán majd olvassa valaki, talán velem együtt a halak eledelévé válik, vagy épp elégetik, de ez egyáltalán nem számít, mert most az a feladata, hogy segítsen végigtekinteni az eddigi életemet. De ha mégis lesz valaki rajtam kívül, aki okulni fog a naplómból, szeretne jobban megérteni engem, és a korszakot, amelyben élek, azt szívélyesen üdvözlöm, és megkérem, tartson velem hosszúnak ígérkező utamon. Kezdjük hát a családommal…”