„Bevallhatom, kirafinált zsivány vagyok! Számomra nem jelent gondot egy riasztókészülék! Ezen még az sem változtat, hogy tudom, illetéktelen behatolás esetén azonnal jelzést küld a közeli seriff hivatalba. Nincs mitől tartanom! Jól ismerem az érzékelők elhelyezkedését, a központi egységet és programozásának rejtett titkait. Kész csoda lenne bármily felmerülő probléma!
Nesztelenül lopódzom végig a villa sötétbe burkolódzott folyosóján. Ám a fényhiány nem ellenség, inkább jóbarát. Óvatos lépteim nem törik meg a védőn körbeölelő éjszaka csendjét. A rejtelmek órájában járunk, két óra lehet. Belphegor is ilyentájt járta a Louvre zegzugos termeit. Szerencsére, fejemben a ház részletes térképe, amely nyitott könyvként tárja fel rábízott titkait. Elhaladok egy vadászjelenetet ábrázoló falikárpit mellett. A félhomályban új jelentést kap a meglőtt szarvas, és a nyakából sugárban ömlő vér. Nem ijeszt a lépteim kísérő, bágyadt fény keltette árnyjáték sem, különben nem vállalkoztam volna erre a kiruccanásra. Óvatosan haladok el egy hálószoba behajtott ajtaja előtt. Kihallatszik rajta egy alvó ember hortyogása. Tudom, így csak egy fáradt férfi húzza a lóbőrt. Vigyáznom kell, nehogy felébredjen, mert az baj lenne! Igen nagy baj! Nem akarok arra gondolni, mit kellene tennem, ha váratlanul felébredne. Lepillantok a nyakamban függő gépre, minden rendben van, nem felejtettem el magammal hozni!
Tovább osonok célom felé, a folyosón hivalkodóan terpeszkedő, ujjnyi vastag perzsaszőnyegeken. Hamarosan megérkezem. Kezem óvatosan helyezem a kétszárnyú ajtó antik hatású kilincsére. Hangtalanul nyitok be a sötétben megbúvó dolgozószobába. Körbenézek! A sötétítő függöny jól fedi az utcára nyíló, csukott ablakot. A hálószobába vezető ajtó is zárva van. Nincs mitől tartanom, felkapcsolhatom a villanyt. Megteszem! A fény úgy veszi át az uralmat a szobában, mint felfedező az ismeretlen sziget felett. Különös, hogy a helyiségben nyoma sincs a huszonegyedik századnak. Nem töri meg a helyiség régi korokat idéző hangulatát egyetlen modern műszaki eszköz látványa sem. Tudom, azok gondosan elrejtve várják, hogy szolgálhassák tulajdonosukat. Csupán az ingaóra jelzi, ebben a szobában sem állt meg az idő. Erről eszembe jut, sietnem kell! Késlekedés nélkül látok munkához.
A keresést az íróasztal átkutatásával kezdem. Hoppá, itt egy csapda! Egy pillantás alatt kiszúrom a vékony hajszálat. Azért helyezték el, hogy jelezze, ha illetéktelen kezek húznák ki a fiókot. E gyerekes védekezés inkább nevetséges, semmint valódi kihívás. Azért mégis megvan a haszna! Elárulja, hogy itt van, amit keresek. Megfigyelem, hova rögzítették a hajszál két végét. Leválasztom a fiókhoz tapadót. Így biztonsággal húzhatom ki a hangtalanul csúszó tárolót. Rövid ideig memorizálom tartalmának elhelyezését, majd óvatosan öntöm tartalmát az íróasztal hatalmas lapjára. A benne tartott értékek nem hoznak izgalomba. Egy konkrét dolgot keresek. Végre! Megakad szemem egy fekete kötésű könyvön. Mély nyomott aranybetűk hirdetik rendeltetését: Napló. Izgatottan kezdem olvasni a dülöngélő betűket. Már az első mondatoknál biztos vagyok benne, megleltem, amit kerestem.”