A szentpétervári palota kertjében a katonatisztek az előző esti kártyapartiról beszélgetnek, valamint barátjuk, Hermann furcsa viselkedéséről. A társasághoz hamarosan csatlakozik Hermann is és elmondja, hogy végtelenül szerelmes egy gazdag, nemesi rangú lányba, s mivel ő szerény családból származik, esélye sem lehet megkérni a kezét. A parkban a lány is feltűnik, aki nem más, mint Lisaveta Ivanovna, a titokzatos grófnő unokája. Vele tart udvarlója, Jeleckij herceg is.
Tomski elmeséli Hermannak a grófnő történetét. Az egykor tündöklő szépségű asszony, valamikor a francia udvarban könnyelmű életet élt és teljes vagyonát elveszítette. A sors azonban összehozta Saint German gróffal, aki egy szerelmes éjszakáért cserébe megígérte, hogy minden vagyonát visszaszerzi a grófnőnek. Elárult neki három titkos kártyát, amivel mindig nyerni fog. A grófnő a kártyák segítségével visszaszerezte vagyonát, titkát pedig elárulta férjének, majd kedvesének is. Ekkor azonban egy titokzatos hang arra figyelmeztette álmában, hogy amennyiben egy harmadik férfinak is elárulja a három kártya titkát, meg kell majd halnia.
Tomski története teljesen bámulatba ejti Hermannt, akinek az eszében már nem Lisaveta jár, hanem a három kártya titka. Azon gondolkodik, hogy miként tudná megismerni a kártyák titkát, hogy ezáltal gazdagságra tegyen szert…
Részlet a könyvből:
„- Jó, hát hallgassák meg. Körülbelül hatvan esztendővel ezelőtt Párisba utazott nagyanyám és ott nagyon divatban volt. Mindenki futott utána, hogy láthassák, «a moszkovita Vénuszt». Richelien istenítette és nagyanyám bizonygatta, hogy az ő kegyetlensége vitte a sírba. Abban az időben a hölgyek fáraót játszottak. Nagyanyám egy napon az udvarnál jelentős összeget vesztett becsületszóra. A nyerő az orleansi herceg volt. Hazatérve nagyanyám, miközben levette arcáról a szépségtapaszt és kezdte levetni tafota ruháját, közölte nagyapámmal, hogy vesztett s megparancsolta neki, hogy fizesse ki adósságát.
– Az én elhunyt nagyatyám, amint én emlékszem, bizonyos értelemben udvarmestere volt nagyanyámnak. Félt tőle, mint a tűztől, de mikor hallotta, milyen hallatlanul nagy a veszteség, összeszámolta az eddigi veszteségeket, s megmondta nagyanyámnak, hogy egy félév alatt egy félmilliót tékozolt el s hogy Párisban se moszkvai, se saratovi birtokaik nincsenek s határozottan megtagadta az adósság megfizetését. Nagyanyám pofonvágta nagyatyámat, s kegyvesztettségének jeléül egyedül feküdt az ágyába.
– Másnap hivatta férjét, abban a reményben, hogy a házi büntetés nem hibázta el a hatását, de férje rendíthetetlen maradt. Életében először vitatkozott nagyanyámmal. Nagyanyám az hitte, meggyőzheti, ha leereszkedő módon bebizonyítja neki, hogy adósság és adósság között különbség van, s hogy egy herceg egészen más valaki, mint egy szekerező paraszt.
– Hiába! Nagyapám fellázadt. De azért nem maradt annyiban a dolog! Nagyanyám nem tudta, mit csináljon. Jó ismeretségben volt egy nagyon érdekes emberrel. Önök bizonyára hallottak Saint-Germain grófról, akiről annyi csodálatos dolgot meséltek. Tudják, hogy az örök zsidónak adta ki magát, az életelixir, a bölcsek köve feltalálójának, meg mit tudom én minek. Mulattak rajta, mint valami sarlatánon, de Casanova azt állítja róla emlékirataiban, hogy kém volt. Saint-Germainnek egyébként titkos mesterkedései ellenére is nagyon tiszteletet parancsoló külseje volt és társaságban nagyon szeretetreméltóan viselkedett. Nagymama még ma is rendkívüli módon szereti és haragos lesz, ha tiszteletlenül beszélnek róla. Tudta, hogy Saint-Germain nagy pénzösszegek felett rendelkezik. Elhatározta, hogy hozzá fordul. Pár soros levelet írt neki és kérte, hogy azonnal keresse fel.
Az öreg különc azonnal felkereste nagyanyámat, akit a legrosszabb kedvében talált. A legsötétebb színekkel festette le néki nagyanyám nagyatyám barbárságát s végül kijelentette, hogy minden reményét az ő barátságába veti.”