Tartalom
Tolvajok Michelangeloja
Pat vizitel
Az olajkirály
A nyomozás meglepetései
Pat nagy formában
Prim
Harc, életre és halálra
Ne lopj
Részlet a könyvből:
„Lord Travers elsőszülött fia, Pat Cornes ötéves korában olyan képességeket kezdett elárulni, amelyek egy grófi cim várományosánál megdöbbentők voltak.
Lopott. De nem ugy lopott, mint egy kleptomániás, beteges izgalommal; sem ügyetlen buzgósággal, még kevésbé erőszakosan.
Szépen, könnyedén, ötletesen lopott. Ellopta a vendégek óráit és mielőtt észrevették volna, visszalopta. L’art pour l’art lopott. A lopás kedvéért.
Később megtette, hogy az egyik vendégtől ellopta az arany szelencéjét és belelopta a másik vendég zsebébe. Azután élvezte a botrányt.
Ha valaki megsimogatta a kis Pat szőke fejét, ez annak okvetlenül a pénztárcájába került. A gyerek bámulatosan ügyes volt. Nem lehetett rajtakapni.
Minden szidás, verés, oktatás, nevelés hiábavalónak bizonyult. Pat nem volt makacs gyerek, szorgalmasan tanult és szó nélkül engedelmeskedett.
De képtelen volt megérteni, hogy miféle erkölcs nevében tiltják meg a lopást neki. Talán nem is a megfelelő oldalról közeledtek hozzá. A család főérve az volt: hogy „miért lopsz, hiszen nincs szükséged rá.”
Pat Cornes egy tanulmányt irt tizennyolc éves korában, amely a Daily Letters hasábjain meg is jelent a szerző nevével.
„A magasabb müvészet nevében – irta Pat – felszólitom önöket, bizonyitsák be, hogy mindenki dilettáns, aki gazdag. Bizonyitsák be, hogy a Quartier Latin nyomorgó festője nagyobb és igazabb müvész Da Vincinél. Nálunk mindenkire, aki történetesen vagyont, vagy rangot örökölt, rásütik, hogy mükedvelő.”
Idáig szép és okos cikk volt. De itt jött a bomba.
„Az én müvészetem a lopás. Dicsekvés nélkül állithatom, hogy mindenünnen mindent ki tudok lopni, ha akarom. De most jönnek a magyarázók és megmagyarázzák, hogy az én müvészetem nem müvészet, mert nincs rá szükségem, hogy lopjak! De az ördögbe, dehogy nincs! Nincs szükségem arra, amit lopok, – de szükségem van arra, hogy lopjak. És ez a szikra, ez a tehetség bennem nem tehet róla, hogy nem Whitechapel külvárosban született.”
A cikk megjelenése után összeült a családi tanács. Pat nagybátyja elnökölt, a gyarmatügyi miniszter.
– Fiam, – mondta neki – te a vesztedbe rohansz. Hagyj fel ezzel a szenvedéllyel, amig nem késő.
– All right – felelte Pat és visszatette az órát a nagybácsi zsebébe. – Látom, nem értitek meg az embert, Hajlandó vagyok számkivetésbe menni.”