Tartalom:
Látogatás az öregeknél
Egy esztendő története
Az utolsó czipó
Öreg galambok
A karika
Nanny tyúkja
Jere haza már!
Bedőné
Részlet a könyvből:
„Köszöntelek, édes kicsi falum! Látom már a templomod tornyát, hallom az alsó malom zugását. Látom a régi temetőt korhadt fejfáival és amott a hegyoldalon az uj temetőt. Melyiket nézzem? Mindakettőnek földjében annyi kedves halottamra borul a sirhalom.
Ime, apránkint előtünedeznek a házak is. Minden esztendővel vénülnek s minden esztendővel szebbek, kedvesebbek. Ami uj közöttük, az nekem olyan idegen. Pedig azok épitették, a kik velem játszadoztak a porban, a kikkel én versenyt szaladgáltam vesszőparipámon; a kikkel én együtt másztam szalmafödeles csűrök agyába verébfiókákért. Egyik-másik kint áll a kapujában s a mint végig száguldunk az utczán, köszöntenek szeretettel.
Kérdem János öcsémet: hát ez ki vala? Hát ez? És ez?
Megdöbben a szivem az időnek gyors szárnyalásán. Hiszen csak tegnap játszadoztunk együtt, s im, már nagy bajuszos, szép szálas férfiak. Nem tudom beleélni magamat e változásba. Nem tudom másnak látni az én kicsi falumat, mint a milyennek gyermekkoromban láttam. Belevág a szivembe, hogy az én gyermekkorombeli öregek már mind künn porladoznak a temetőben, s hogy azok az erős, tagbaszakadt férfiak, a kiket én úgy megcsodáltam kicsiségemben, most lassan bandukoló, tipegő, öreg emberek. Milyen magasak voltak akkor, s most milyen kicsinyek, a mint meggörnyedt háttal mennek, mendegélnek, szép csöndesen eregélnek ki a mezőre – kaszálni.
Ahol, már látom a mi házunkat is.
Kéményének füstje kavarog a légben, hirdetvén a falunak: jön a pesti fiunk. Látom messziről: a galambbugos kapu kitárva. Idegen libák, kacsák szabadon járhatnak-kelhetnek ki s be, reggel óta nyitva a kapu, bár késő délután érkezem. De ki tudja, hátha korábban érkezik meg az az ördöngős gőzparipa, mint a hogy irva vagyon. Mindig késik, hátha siet egyszer.
Ó, édes öreg kapum, de megviselt az idő téged is! Eső vize, napnak melegsége, utcza szálló pora lekoptatták rólad a tulipánokat, melyeket még nagyapó faragott ki rajtad, s csak sejteni lehet már a gömbölyű betűs felirásokat, melyek ékesen hirdeték az idegennek:
„Ha istened s hazád szereted: bejöhetsz,
De álnok sziveddel föl s alá elmehetsz.”