Vidám, nagyhangú poéták, hetvenkedő kadétok falatoznak a derék Ragueneau cukrászdájában. Egyszer csak csúnya, nagy orrú lovag vonja magára a figyelmet. Cyrano ez, a félelmetes párbajhős.
Féktelen, vidám és bátor legény, hűséges jó barát is, de jelenlétében orrot, náthát és effélét említeni tilos. Mert nagy orrát finom szellemességgel maga gúnyolja ugyan, de mástól nem tűri el a célzást.
Vajon miért ilyen érzékeny Cyrano? Miért bántja ezt a sziporkázóan szellemes, szó- és kardpárbajban egyaránt kiváló rettenthetetlen daliát, hogy nagy az orra? Mert szerelmes. De a szép Roxane-nak nem elég a ragyogó szellem, szíve választottjában inkább a csinos külsőt értékelné…
Cyrano de Bergerac, a nagy orrú lovag Moliére kortársa volt, valóságos figura. Nemesi családból származott, de minthogy nem elsőszülöttként jött a világra, nem örökölt a vagyonból. Választhatott: pap lesz vagy katona, és a katonaság mellett döntött, belépett a testőrcsapatba a gascogne-i kadétok közé, ahol hozzá hasonlóan kisemmizett nemesifjak verődtek össze. Félelmetes párbajozó hírében állt, de filozófusként, természettudósként és rímfaragóként sem maradt el kortársaitól. Csak a hírnév, a gazdagság és a szerelem kerülte el…