Szomorúan szép mese a hitről és a csodákról.
Részlet a könyvből:
„Az 1860-iki kemény tél folyamán az Oise befagyott, nagy havazások borították el alsó Picardia sikjait; s különösen egy északkeleti vihar karácsony napján csaknem eltemette Beaumontot. A hó, mely már reggel kezdett esni, estefelé még jobban esett s egész éjjel halmozódott. A felső városon a Rue d’Orfѐvresbe, melynek a végébe mintegy bele van ékelve a székesegyház kereszthajójának északi homlokzata, a széltől hajtva bezudult és csapkodta a Szent Ágnes kapuját, ez ódon román kaput, mely már csaknem gótikus és oromzatának meztelensége alatt gazdagon van faragványokkal diszítve. Másnap hajnalban majdnem háromlábnyi volt a hó.
A város még aludt, tunyaságba merülve a tegnapi ünneptől. Az óra hatot ütött. A homályban, melyet kékessé tett a pelyhek lassu, makacs hullása, csupán egy bizonytalan körvonalu alak élt, kilencéves leányka, ki a kapuzat bolthajtásai alá menekedve, dideregve töltötte ott az éjszakát, úgy óva magát, amint csak lehetett. Vékony, lyukasra nyütt gyapjuruha volt rajta, feje egy kendő foszlányába csavarva, mezitelen lábán nagy férficipő. Bizonyosan csak akkor vetődött ide, mikor már sokáig barangolt a városban, mert fáradtan esett össze. Reá nézve itt vége volt a világnak: senki, semmi többé, a végső elhagyatottság, a mardosó éhség, az ölő hideg; és amilyen gyönge volt, elfulladva szívének nehéz súlyától, abbanhagyta a küzdést, nem maradt számára más, mint a meghuzódás, az ösztön, hogy helyet változtasson s belemélyedjen ezekbe az ódon kövekbe, mikor egy-egy szélroham kavargásnak indította a havat.
Az órák csak teltek, teltek. A leányka hosszu ideig támaszkodott a kettős kapunyilás oszlopközébe, melynek pillérjén szent Ágnesnek a szobra áll, e tizenhároméves vértanué, aki szintén olyan kis leány, mint ő, kezében a pálmával s lába előtt báránykával. És az ívfalazaton, a zárkő felett, a gyermek-szűznek, Jézus arájának egész legendája van ábrázolva domborműben, jámbor hittel: mint nőtt meg egyszerre a haja és födte el, mikor a kormányzó, kinek a fiát visszautasította, meztelenül vitette a bűnök házába; mint távolodnak el tagjaitól a máglya lángjai s égetik el a bakókat, mihelyt ezek a fát meggyujtották; milyen csodákat mivelnek a csontjai, kigyógyítván a bélpoklosságból Konstanciát, a császár leányát; és milyeneket egyik festett képe, amidőn Paulinus pap, kit nősülés vágya gyötört, a pápa tanácsára bemutatja a smaragd-gyürüt a képnek, mely kinyujtja ujját s azután visszahuzza, megtartván a gyürüt, mely még ma is látható rajta, ami aztán Paulinust megszabaditá. Legfelül glóriafényben fogadják be végül Ágnest a mennyekbe, ahol jegyese, Jézus, egybekél vele, a kicsinnyel és oly fiatallal, illetvén őt az örökkévaló gyönyörüség csókjával.”