Plassans város déli részén fekszik a Saint-Mittre telek. Ez a földdarab valamikor régen temető volt, majd az elhagyatottság és a pusztulás lett úrrá rajta. Vad gyümölcsfák, vadvirágok és gaz növények vették teljesen hatalmukba ezt a területet, egészen felemésztve mindent, amit ez a föld magában rejtett valaha is. A város vezetőségének az az ötlete támad, hogy pénzt csinálnak ebből a földből: megpróbálják építési telekként eladni. Sikertelenül.
Harminc évvel később külvárosi bognároknak sikerül bérbe adni a telket, akik fatelepként használják.
A város lakossága, főleg a gyerekek, szívesen veszik birtokba ezt a telepet pihenőhelyként, illetve játszótérként használva. Az így kialakult tér a vándorcigányok igényeinek is tökéletesen megfelel, ezért szívesen telepednek meg itt az összes pereputtyukkal, perlekedéseikkel, nyilvános életvitelükkel együtt.
A fagyos téli estében egy fiatalember suhan át a telep gerendái között a titokzatosság és rejtelmesség leplébe burkolózva. Kabátja alatt egy puskát szorongatva oson a telepet körülvevő kőfal biztonságot nyújtó árnyékába. Egy megkopott sírkőre letelepedve várja titkos szerelmét éjszakai találkára, aki hamarosan megérkezik. Silvére és Miette – így hívják a két fiatalt – szomorú csendben kezdenek el sétálni a külvárosi elhagyatott úton, mindketten sejtve, hogy talán ez lehet az utolsó találkozásuk. A fiú lelkét a kitörni készülő forradalom tüzes heve izzítja, a lány szívét a szerelme elvesztésének félelme hevíti. Iszonyatosan nehéz az elválás, még a gondolata is keserves fájdalmat okoz szívükben. Silvére a reggelre megérkező szomszédos falvak és városok csapatihoz szeretne csatlakozni. Azonban a csapatok már hajnalban megérkeznek, így Miette úgy dönt, hogy szerelmével együtt csatlakozik a büszke hadhoz…