Nápoly egyik csöndes, előkelő bérházában, mint valami világtól elzárt szigeten, él a Pascarella-család. Az apa, Domenico Pascarella, régimódi, hagyományokat őrző szigorral uralkodik hat gyermeke: három fia – Lauro, Placido és Rugggiero -, s három leánya -Annunziata, Iride és Grazia – felett.
Az apai törvény a gyermekek egész létét meghatározza, korlátozza. Nemcsak cselekedeteiket, de legtitkosabb vágyaikat, hajlamaikat is. Úgy tűnik, mindez megváltozhatatlan; de hirtelen, egyik napról a másikra alapjaiban rendül meg a Pascarella-család élete. Anyagi csőd, halál, szerelem, politika…
Részlet a könyvből:
„A Pascarella-testvérek számára gyermekkoruk óta mindenképpen a legjelentősebb nap volt a vasárnap. Ez a hat testvér – három fiú, három lány – széles e világon semmit sem mondhatott a magáénak egymáson kívül, így rendelte ezt a természetük és a sors egyaránt. Persze hétközben is sok órát töltöttek együtt, de a vasárnap valami régen megszokott áhítatot adott e szeretetnek és egységnek. Ilyenkor megszűnt a sok apró civakodás, gyámkodás, féltékenység, amely különben elkerülhetetlen olyan emberek között, akik túl közel élnek egymáshoz s ebben a vasárnapi harmóniában csupán egyetlen komoran fenyegető hang lebegett: az előérzet, hogy ez talán nem marad így mindörökre.
E mellett pedig komolyan kétségbe kell vonni, hogy Nápoly városában akadt volna még hat fiatalember, aki az övékhez hasonló odaadással s annyira ellentmondás nélkül fogadta volna el egy Don Domenico-szerű apa kormányzati rendszerét. Más gyermekek ilyenkor már régen szétszóródtak a világ négy tája felé, de a Pascarella-testvérek sok száz vasárnap óta ismert különös izgalommal várták apjuk hazatértét.
A kimeríthetetlen házi törvénykönyv egyik pontja ugyanis úgy szólt, hogy Don Domenico délután ötkor hazatér s a vasárnap hátralevő óráit palazzojában, gyermekei körében tölti el.”