Az ősi név fenntartása csak úgy lehetséges, ha a gyermektelen Wendelsheim bárónak fiú gyermeke születik.
Az örökhagyó ehhez a feltételhez köti a jogosultságot az örökségre. A végrendelet szerint, amennyiben Wendelsheim bárónak fiai születnek, akkor az örökségre csak legidősebb fiúgyermek jogosult, és csak annak halála esetén száll át második fiára.
Ha azonban a bárónak egyáltalán nem, vagy csak leány gyermekei születnek, akkor az összegből egyetlen garast sem kap, mivel ők a régi nevet nem tudják tovább fenntartani. Ebben az esetben ötvenezer tallér jár egy igen távoli rokonnak, bizonyos Halsen úrnak, a maradékot pedig, amely közben a kamatos kamat következtében jelentős mértékben gyarapodik, egy nemesi származású kisasszonyok javára alapítandó alapítványra kell fordítani.
Ha azonban ezzel szemben a bárónak fiai születnek, akkor a kamatok terhére már korábban haszonélvezet illeti, és elsőszülött fia tizenkettedik életévének betöltésétől kezdve annak nevelésére évente kétezer tallért emelhet le.
A sors útjai azonban kifürkészhetetlenek, pláne, ha némi csalás is közrejátszik, ami ráadásul nem úgy sül el, ahogyan azt a csalók eredetileg eltervezték.
Részlet a könyvből:
„Wendelsheim báróval unokatestvére halálát követően ismertették ennek a végrendeletnek a tartalmát, ami örömteli meglepetést jelentett számára. Sokkal nagyobb volt az aggodalma azonban annak az időpontnak a vonatkozásában, amely boldog reménységeinek megvalósulása lenne: ugyanis egy gyermek születése. Azonban természetesen minden attól függ, hogy fiúnak kell lennie, mivel leánygyermek születése esetén vagyoni helyzetében semmilyen változás nem következik be, továbbra is saját, jelentős mértékben lecsökkent javaira van utalva, és végül, ha nem fia születne, nem marad más hátra, mint lányát az említett alapítványba adni, melyet unokatestvére a tőle elvont pénzből szándékozik alapítani.
Annak idején igen felizgatott állapotba került, állítólag fél éjszaka nem akart lekászálódni a lováról. Aggodalma azonban nem volt indokolt. Az annyira várt és rettegett óra végül bekövetkezett, és hirtelen egy éjszaka közepén hangos üdvrivalgás ébresztette fel a személyzetet, mert a hőn várt örökös, egy pompás, jó karban lévő fiúcska bukkant fel és vidáman üvöltött bele a számára idegen világba.
Örömteli, hangos zűrzavar töltötte meg a házat: Folyt a pezsgő és a személyzet másnap reggel az egész uradalmi kastélyt zöld füzérekkel és virágokkal díszítette fel. Wendelsheim faluból az iskolamester egész tanuló ifjúságával együtt felvonult a kastélyhoz, a fiúkkal egyházi énekeket énekeltetett, mintha halottat kísérnének a sírjához, aztán visszatértek csendes mindennapjaikhoz, zsebeik és kalapjaik a még meleg süteményekkel megtömve.”