Az elbeszélésekből megismerhetjük a falusi világot, az egyszerű emberek életét. A szerző végigvezeti szemünket a falu utcáján. A nagy természet idilli szépségének festése, humor, kedvesség, felelősségteljes emberség, a falu és a város kiszolgáltatott, esett embereivel való együttérzés, a buktatókkal teli, küzdelmes útnak olykor idilli, kissé érzelmes, de nemegyszer megrázó állomása jellemzi a kötet elbeszéléseit.
Elbeszélések. Néhány oldalnyi írás. És az embernek napokig ezek a történetek járnak az eszében.
Részlet a könyvből:
„A két leány arca olyan egyforma volt, mintha tükörképe volna egyik a másikának. Csak éppen hogy a vak félig behunyva tartotta a szemét, s az arca színe halaványabb volt, a keze kisebb. Bizonyára a lába is kisebb volt, de ő csizmában járt, mert a tövist nem tudta volna kikerülni.
Ikrek voltak. Vica kétéves korában vakult meg valami lázas betegségben. A szeme elapadt, elkisebbedett. De azért csakúgy tett-vett mindent, mint az ép szemű. Tavasszal kertet ásott, nyáron ételt, italt hordott az apjának meg a testvérének; ősszel kukoricát morzsolt, disznót etetett, télen, font a többivel. Ő hordta a vizet a falu végéről, Tiszáról; ő járt a boltba, ha valami kellett. A faluba mindenhova el tudott menni tapogatódzás nélkül. Azt mondta, hogy megérzi, amit más lát. A lombos fát tíz lépésnyire megérezte, s azt is megmondta, melyik micsoda fa. Azt mondta, hogy mindennek van lehelete. A fa lehelete illatos, a fal lehelete hideg, vagy ha nap süti, tüzes. Volt úgy, hogy tréfából eléje állott valaki az úton vagy az udvaron: nem ütközött bele.
És mindenkit ismert a járásáról: vagy ha nem járt, a hangjáról; vagy ha nem szólt, a kezéről.
Ha idegen ember szólt hozzá, meg tudta mondani a hangjáról, hogy hány lépésnyire van tőle? Milyen magas? Mennyi idős? Jó ember-e vagy rossz?
A faluban csak Vak Vica volt a neve.
Amit a húga mondott neki (Klári egy órával fiatalabb volt) – az ő gondolatait is beszivárványozta. Ők ketten egy szívvel éreztek. Hogy egy legény szóba állt Klárival! – érezte ebben a leányélet első ünnepét. Köszönt Klárinak! A legények nem szoktak köszönni a lányoknak, hanem a lányok a legényeknek. De Klári bizonyosan háttal volt fordulva feléje, ahogy dolgozott.
A vak leány álmodozó arccal haladt tovább. A rét szélén megállt. Virágot érzett. A virág fehér volt és szagtalan, de vaknak nem szagtalan semmiféle virág. Azt is megérezte, hogy a Salamon pecsétje nevű virág nyílott ottan. Csodálkozott, hogy erdei virág hogyan kerül oda? Leszakította és a hajába tűzte.
Aztán tovább álmodozott Szentgyörgyi Pistáról.”
