A több szálon futtatott cselekmény legfőbb alakja Dorothea Brooke, ez a „rossz korba született Szent Teréz”, aki fennkölt eszményeit, jobbító törekvéseit nem tudja megvalósítani idős, pedáns férje oldalán.
A városba kerülő tehetséges, fiatal orvos, Tertius Lydgate szépen induló pályája is megtörik: a kisszerű, önző szépasszony-feleség, a szűk látókörű kisváros tudományos és emberbaráti elképzeléseinek feladására, kínzó anyagi gondjai megalkuvásra kényszerítik.
A két főbb vonulat mellett láthatjuk a városi politika küzdőterén serénykedő urakat, a korlátolt, jóindulatú földbirtokost, a lelkészt, aki igazában csak horgászni szeret, és locsifecsi feleségét, aki legszívesebben házasságszerzéssel töltené idejét és tanúi lehetünk a jámbor Bulstrode bankár leleplezésének.
„Miss Brooke szépségének a szerény öltözet díszére vált. Finoman formált kezéhez, csuklójához viselhetett akár olyan cicomátlan ruhaujjat, mint olasz festők képein a Boldogságos Szűz. Arcéle is, tartása is mintha méltóságosabbá lett volna szerény ruhái által, amelyek a vidéki viselet környezetében olyan hatásosak voltak, mint egy jól megválasztott bibliai idézet – vagy egy zengő sor valamely koszorús költőnktől a legfrissebb újság hasábján. Általában úgy emlegették, mint aki rendkívül eszélyes, mindig hozzátették azonban, hogy húgának, Celiának, több a józan értelme. Sokkal hímesebben azonban Celia sem öltözött, és csak tüzetes vizsgálódók állapíthatták meg, hogy öltözete igenis különbözik a nénjéétől, igenis van némi tetszelgés az összeválogatásában, mert Miss Brooke egyszerű ruházatának oka életkörülményeiben volt keresendő, amelyekben húga is osztozott. Hozzászámított az életkörülményekhez, hogy úrhölgyek voltak mind a ketten. A Brooke család, ha a legjobbak közé nem is, kétségtelenül a jók közé számított: egy-két nemzedékre visszakeresgélve sem találhatott köztük az ember holmi rőffel-zsineggel foglalatos elődöt, azazhogy tengernagynál vagy lelkésznél kevesebbet is aligha – sőt föllelhető volt egy olyan puritán úr is a családfa lombozatában, aki Cromwell alatt szolgált, majd később állami hitre térvén kilábolt politikai bajaiból, és tisztes családi birtokra tett szert. Az ilyen előkelő származású úrihölgyek, akik csöndes kúriában nevelkednek, s a tornácuknál alig nagyobb falusi templomban hallgatják az istentiszteletet, a tollászkodást természetes módon zsibáruslányok élete céljának tartják. Mert az anyagi helyzet biztonsága, a célszerű házi gazdálkodás akkoriban azt parancsolta, hogy a ruházat legyen az első lecsippentett költségtétel, ha a pénznek jobb helye kívánkozik.”