Olivier Bertin festőművész, a párizsi jó társaság dédelgetett kedvence már úgy hiszi, élete fogytáig zavartalanul örülhet kedveséhez, Guilleroy grófnéhoz fűződő szerelmének, de Annette, a grófné fölcseperedő leánya akaratlanul földúlja szíve békéjét. Olivier szenved ettől az érzéstől, akárcsak a kétségek, szerelem és féltékenység közt hányódó grófné is. De a férfinek nyugalmat és megkönnyebbülést ad a jótevő halál…
Részlet a könyvből:
„Olivier Bertin – szokása szerint – tartózkodó viselkedést tanúsított. A nagyvilági, előkelő asszonyok egy kissé nyugtalanították, mert még alig ismerte őket. Feltette róluk, hogy romlottak, és mégis együgyűek, képmutatók és veszélyesek, könnyelműek, és mégis zavart okozhatnak az ember életében. Voltak futó kalandjai félvilági hölgyekkel, miket hírnevének, szellemességének, tetszetős atlétatermetének és erélyes, napbarnított arcának köszönhetett. Ezeket sokkal többre becsülte, szerette fesztelen viselkedésüket, szókimondó beszédüket, megszokta a műtermek és kulisszák könnyű, tréfás és vidám erkölcseit. Az előkelő társaságot inkább a dicsőség kedvéért kereste fel, nem pedig azért, hogy szíve vágyát kielégítse. Hízelgett vele hiúságának, fogadta a szerencsekívánatokat és megrendeléseket, begyeskedett a bókoló szép asszonyok előtt, de óvakodott attól, hogy udvaroljon nekik. Előttük nem ragadtatta magát merész tréfára, borsos szóra, azt hitte róluk, hogy szenteskedők, és iparkodott megnyerni a tetszésüket. Valahányszor egyiknek vagy másiknak az arcképét festette, bármilyen kedvesen bántak vele, és bárhogy keresték jóindulatát, mindig érezte közöttük azt a különbséget, amely megakadályozza a keveredést, noha a művészek és nagyvilági hölgyek között gyakori az érintkezés. A mosoly mögött, a bámulat mögött, mely az asszonyoknál egy kissé mindig színlelt, megsejtette annak a lénynek óvatos tartózkodását, aki magát felsőbbrendűnek tartja nála. Néha ágaskodott ugyan benne a gőg, modora ilyenkor tiszteletteljesebbé, szinte büszkévé lett; alacsony sorból küzdötte fel magát, ezért hízelgett hiúságának, ha hercegek és hercegnők úgy bánnak vele, mintha egyenrangú volna, mégis feltámadt benne a férfi büszkesége, aki eszének tulajdonítja azt a rangot, amit amazoknak a születésük biztosít. „Nagyon jól nevelt ember!” – mondták róla némi meglepetéssel. Ez a meglepetés jólesett neki, bár kissé lehűtötte, mert eszébe juttatta a társadalmi korlátokat.
AZ ERŐS, MINT A HALÁL KÖNYV LETÖLTÉSE