A történet hőse egy gazdag lengyel földesúr, kinek birtokhatárát eléri a forradalom, miközben lelkében a szerelem, a becsület és a hazaszeretet hullámai tombolnak.
Egy fordulatokkal teli életút elevenedik meg a szemünk előtt és egy végzetes esemény zárja azt…
„Mikor aztán a hölgyek leszálltak a kocsiról, kicsibe múlt, hogy be sem juthattak a templomba, pedig utat nyitottak nekik; mert a templom és környéke zsúfolva volt néppel. A szorosabb értelemben vett rokonság ugyan gyér számmal volt képviselve, mert az elhunyt egészen magányos életet élt és Jasztrzeb, Gorek és Viasztrakov kivételével nem volt birtok a közel szomszédságban. Ellenben ott voltak a rzeszlevói parasztok az utolsó szálig, feleségestől, pereputtyostól. Aminek az volt az oka, hogy – senki sem tudja, hogyan, mivégből – szárnyra bocsátották köztük a hírt, hogy a megboldogult a parasztokra hagyta egész vagyonát. Meglehetősen nagy sokaság álldogált a templom falán kívül, s a parasztok hangos beszélgetése, valamint az arcukon látszó nagy nyugtalanság élénken tanúskodott arról a hatásról, melyet az örökségről szálló hír tett rájuk.
A temetési ének elhangzása és a meglehetősen hosszúra nyúlt istentisztelet után megjelentek az ajtóban a fehér karinges papok, előttük vitték a keresztet, mögöttük a koporsót. A halottaskocsi ott állt az ajtó előtt, de a parasztok, az örökségbe vetett hitükben vállukra emelték a koporsót, hogy maguk vigyék ki az egy kilométernyire levő temetőbe, Zárnovszki család sírboltjába. Gronszki Krzyckinénak, Dolganszki Otockinénak nyújtotta karját és László, ki csak most csatlakozhatott hozzájuk, a világosszőke hajú Anney kisasszonynak jutott. A gyászmenet aztán lassan elindult a temető felé.”