A tíz esztendeig tartó trójai háború utolsó előtti évének 52 napját meséli el az Iliász. Akhilleusz haragban áll a görög sereg fővezérével, Agamemnón mükénéi királlyal. Akhilleusz visszavonul a harctól, nem hajlandó a trójaiak ellen csatába menni. De Patroklosz, a legkedvesebb barát halálával a fájdalom Akhilleuszt újra harcra tüzeli és csatasorba állva megöli Hektort, a trójai király fiát, az ellenség legnagyobb hősét. Annak ellenére, hogy ismeri a jóslatot, miszerint ezt követően nemsokára őt is eléri a végzet.
Részlet a könyvből:
„Zeusz miután Hektórt s népét a hajók fele vitte,
ott is hagyta a fáradalom s örökös hadivész közt;
ő maga meg ragyogó szemeit másmerre vetette,
messze lovas thrákok tájékát vette szemügyre,
harcos műsz népét s tejivó jó kancafejőkét
és az igazszívű abiosz népnek mezejét is;
Trója felé már nem fordult ragyogó szeme többé:
mert nem hitte szivében, hogy valamely örök isten
menne segítségére a trósznak vagy danaosznak.
Csakhogy a Földrázó sem ügyelt húnyt szemmel a harcra,
ott ült ő ugyanis, bámulta a harc viadalmát,
thrák Szamosz orma fölött, erdős hegy legtetejében,
mert oda föl jól ellátszott az egész magas Ída
és Priamosznak városa és az akháj hadigályák.
Tengerből jövet ott ült, s szánta az argoszi népet,
bánta, hogy őket a trósz öli, szörnyen Zeuszra-dühödten.
Indult is hamarost kiszökellő bérci tetőről,
gyors lábbal sietett: megrendült bérc, orom, erdő
elnemenyésző lába alatt a haláltalan úrnak.
Hármat lépett csak, negyedikre elérte a célját,
Aigait: ott épült híres palotája a víznek
mélyén, fényes arany, szikrázik s el nem enyészik.
Érckörmű lovait miután, odaérve, befogta,
két gyorsröptű lovát, aranyos szép hosszusörényűt:
s ő maga is szinaranyt öltött, fölemelte a díszes
szép arany ostort, majd föllépett hadszekerére;
s elhajtott a habon: szökdelltek a tengeri szörnyek
vígan az útja nyomán, mert ráismertek urukra;
és örömében a víz kettévált: szálltak a mének;
s meg sem nedvesedett odalent érctengelye közben:
oly suhanó paripák vitték az akháji hajókhoz.