A történetet egy szemfüles, jóravaló, bátor gyerekember meséli el, amely egy felvidéki kisváros lakóinak életét eleveníti meg. A ravaszkodó, babonás, kicsi öregasszonyt – a nagymamát, az örökösen töprengő mamát, az apát, aki nappal szenet hord, éjszaka pedig gyújtogatja, oltogatja a város gázlámpáit.
Részlet a könyvből:
„S a mama, az én nagyanyám, összeaszalódott kis asszonyka, eléje tette, amit tudott, levest meg főzeléket kenyérrel, és Pista szesszel bélelt gyomrát megtöltötte. Akkor aztán hétfő reggelig aludta az italosok mély és töretlen álmát, csak akkor ébredt fel, amikor veséi annyi szeszt dolgoztak fel, hogy a felgyűlt folyadékot belsőségei nem bírták megtartani. Aztán ismét elaludt. Nagyapa telhetetlen volt vele szemben, s talán irigyelte is őt, hiszen az italt ő is szerette. Ő azonban már csak néhány frakli erejéig bírta a pálinkát, az italozást ő tehát szerényebben és hangtalanabbul művelte.
Nagymama a szentek kitartásával küzdött a két ember között. Tudta, hogy gyenge velük szemben, engedett hát, mert engednie kellett, s heti fájdalmát anyámhoz hordta sírva és egy kis zsírbéli és lisztbéli segítséget kéregetve. Mama adott, amíg adhatott, apa tudtával és beleegyezésével. Apa nem a gyár, hanem a vasút proletárja volt, fűtőházi munkás, majd mozdonyfűtő egészen 1919-ig. Nem volt ez rangosabb helyzet, csak apa józansága mellett valami szilárdabb és biztosabb. Pista sokkal jobban keresett. Az ital azonban annyira puhává tette jellemét, hogy nem háborodott fel azon, ha a Maris lisztjéből és zsírjából rántott neki nagymama főzeléket vagy levest. A Maris az én anyám volt, ahogyan otthon nevezték őt, az atyai és anyai körben.”
A HÉT EMBER MEG EGY FÉL KÖNYV LETÖLTÉSE