Hiába széles és nagy a hortobágyi puszta, de mégsem elég hatalmas ahhoz, hogy Decsi Sándor csikósbojtár, meg Lacza Ferkó gulyásbojtár elférjen rajta. Kivált, mivel mind a kettő egy lányt szeret, a „Sárga Rózsá”-t, a hortobágyi csárdás szépséges fogadott lányát, Klárit. Az igazi baj akkor támad, amikor a katonaságból hazatért Decsi Sándor észreveszi a gulyásbojtár kalapja mellé tűzött virágot. Az árulkodó sárga rózsa emésztő féltékenységet lobbant fel a csikós szívében, s a szerelem dolgában megalkuvást nem ismerő két férfi szenvedélye az emberölésig vezet…
Részlet a könyvből:
„A gulyásbojtár ügetett a karám felé; a zámi halmok meg a kis akácerdő kezdettek kilátszani az ég aljából; közöttük a hármas kútgém. De jó futás esik még odáig. A gulyáslegény levette a süvege mellől azt az árulkodó sárga rózsát; beletakargatta a piros keszkenőjébe, s keszkenőstül együtt lecsúsztatá a bekötött szűre ujjába.
A csikósbojtár pedig irányt váltott, s ahol a nagy tengersík pusztán a földre lapuló, kékes köd mutatta a Hortobágy folyását, arrafelé sarkantyúzta a paripáját; ő meg sietett annak a sárga rózsának a termőfáját felkeresni.
Mert csak „egy” sárga rózsa van az egész Hortobágyon, az is a csárdabérlő kertjében. Valami idegen hozta oda, azt mondják, Belgaországból; csodálatos rózsa, egész nyáron nyílik, pünkösdkor elkezdi, s még adventben is teli van fakadó bimbóval. Olyan sárga a virága, mint a termésarany, az illata meg inkább a muskotály boréhoz hasonlít, mint a rózsáéhoz: hej, de soknak a fejébe ment már ez az illat, aki azt a rózsát megszagolta!
Aztán annak a leánynak is csak „sárga rózsa” volt a neve, aki abból a rózsából szakítani szokott, nem is magának.
Ezt sem tudni, hol vette az öreg csapláros; felesége nem volt. Úgy felejtette ott valaki. Megtartották, felnevelték, szép karcsú virágszál lett belőle. Nem volt annak az arca piros, mint a többi lányoké; hanem valami átlátszó, hamvassárga; azért mégsem volt az beteg szín, alatta ragyogott az élet, s amikor mosolygott, mintha tűz sugárzott volna ki belőle. Aztán az a nevetésre álló szája a fölfelé húzódó szegletekkel úgy illett a két nagy kökényszeméhez, akiről nem tudta az ember, hogy kék-e vagy fekete? Mert ha belenézett, azt is elfeledte, hogy a világon van. A haja is fekete volt, egy varkocsba sárga pántlikával összefonva: rangos volt az magától is, nem kellett birsalma nedvével kenni, hogy göndörré legyen, ahogy más lányok teszik.”
A JÓKAI MÓR SÁRGA RÓZSA KÖNYV ONLINE OLVASÁSA