Az aranypolgár a kedves történeten túl megörökíti az 1860-as évek fővárosi életét.
Mulattató, anekdotikus, vidám regény hihetetlen alakokkal, különös tréfákkal, nagy poénokkal.
Részlet a könyvből:
„Amint Pető másnap az utcán végigballagott, egy úrifogat robogott el mellette és kíméletlenül lefröcskendezte sárral. A diák – ahogy ilyenkor mindenki tenni szokta – megvetéssel nézett utána az udvariatlan kocsisnak, amelynek lovai hirtelen mozdulattal a barna ház előtt állapodtak meg. A zöldkabátos inas leugrott a bakról, kinyitotta a fogat ajtaját s egy kék selyembe öltözött hölgynek nyújtotta kezét.
– Ez bizonyára Jozefin, – konstatálta a jogász s rögtön megjegyezte: – Valóban oly csinos, amilyennek Bulcsú festette!
A szép asszony egy percre megállapodott a kapunál. Az utcán ugyanis a következő dolog történt:
A szomszédos épületből a veteránzenekar indult útjára s a tábornok megpillantva Jozefint, tisztelgést vezényelt őnagysága előtt, majd a zenekar a díszindulóba fogott. A kisdob gyorsan pörgött, a klarinét nemes harcra kelt a bombardonnal s a kecskeszakállas suszterek peckesen lépkedtek az utca pocsolyáiban.
A diák nevetett s aztán megkérdezte a szomszéd gyertyamártótól, aki a nagy zajra szintén kiszaladt az üzletéből, vajon mi az oka a hadastyánok e nagyrabecsülésének? A gyertyamester ekkor azt a választ adta, hogy őnagysága védnöke s mecénása az egyletnek. Ő tartja fönn az egyletet, ő veszi a hangszereket. A derék katonák, a világ legrémesebb malacbandájával nap-nap után végigvonulnak az utcán, persze csak azért, hogy az öreg Bauernebel kibújjék a bőréből, részben a hamis játék, részben a leánya pazarlása miatt.
– Kedves egy családi élet, – vélte a jogász s még egyszer megnézte Jozefint, aki bájos mosollyal búcsúzott el a parádézó hadastyánoktól.”