MAKSZIM GORKIJ: A MEZÍTLÁBASOK KÖNYV LETÖLTÉSE
A mezítlábasok nem mások, mint az orosz csavargók, csellengők, ténfergők.
Tömény szenvedés, kilátástalan sorsok, sötét árny, szegénység, mocsok, bűnök, félig alvilági figurák keresik a lehetőséget, hogy legalább annyit összelopjanak, kolduljanak, amennyivel egy napig meg tudják tölteni a hasukat.
Az író vándorol az orosz pusztákon, hajtja, kergeti a vágy: megismerni az embereket. Írói igazságszomja elviszi az élet nincstelenjei, mezítlábasai közé, ott gyúrja, formázza az emberi lelket.
„Régtől fogva az a szokás, hogy a karácsonyi elbeszélésekben megfagyasztanak évente néhány szegény kisfiút és kisleányt. A jobbacska karácsonyi elbeszélés hőse, a kisfiú vagy a kislány, rendszerint valami nagy ház ablaka előtt áll, és az üvegen keresztül gyönyörködik a pazar szobákban tündöklő karácsonyfában, sok kellemetlenséget és keserűséget érez át, azután megfagy.
Megértem a karácsonyi elbeszélések szerzőinek jó szándékát, noha hőseikkel szemben kissé kegyetlenek; tudom: csak azért ítélik fagyhalálra a szegény kisfiúkat és kislányokat, hogy emlékeztessék a gazdag gyermekeket: vannak ám szegények is. De én mégsem merem rászánni magam, hogy megfagyasszak akár egyetlen szegény kisfiút vagy kisleányt is, még ilyen – fölöttébb nemes – cél érdekében sem…
Én magam sohasem fagytam meg, sohasem voltam jelen szegény fiúcska vagy leányka megfagyásakor, és attól tartok, hogy a fagyási érzetek leírásában sok nevetséges dolgot firkálnék össze… Különben is kényelmetlen megölni egy élőlényt csak azért, hogy létezésének tényére felhívjuk egy másik élőlény figyelmét…
Én tehát helyesebbnek tartom, ha olyan fiúcskákról és leánykákról mesélek, akik nem fagytak meg.
Szentestén, hat órakor történt. Fújt a szél, és itt is, ott is felkavart egy-egy áttetsző hófelhőcskét. Ezek a szétfolyó körvonalú, hideg, könnyed és szép felhőcskék mint gyűrött muszlindarabok repkedtek mindenütt, bele-belecsapódtak a járókelők arcába, jégtűként szurkálták orcájuk bőrét, és telehintették a lovak pofáját. A lovak csak kapkodták fejüket, harsányan prüszköltek, és forró páragomolyokat fújtak ki orruk lyukán… A távíróvezetékekről fehér plüss-zsinórok: zúzmarafürtök csüngtek alá… Tiszta volt az ég, sok-sok csillag ragyogott odafenn. Olyan fényesen tündököltek, mintha erre az estére valaki krétás kefével szorgalmasan kitisztogatta volna őket, ami persze – elképzelhetetlen.
Zajos és élénk volt az utca. Nyargaltak az ügetők, jöttek-mentek a járókelők, egyik sietősen, a másik ráérősen. Ez a különbség szemmel láthatóan attól függött, hogy az egyiknek volt valami dolga, gondja-baja, vagy nem volt meleg ruhája, a másiknak meg nem volt semmi dolga, gondja-baja, de volt meleg ruhája, sőt bundája is. Azoknak az uraknak egyike elé, akiknek nincsenek gondjaik, de van pompás gallérú bundájuk – mondom, egy ilyen lassan és méltóságosan lépkedő férfinak a lába elé odagurult két kis rongycsomó, és előtte pörögve, kétszólamban, búsan sápítoztak…”
MAKSZIM GORKIJ: A MEZÍTLÁBASOK KÖNYV LETÖLTÉSE