Ebben a műben megismerhetjük a szerző hajókormányoskénti életét. A Nagy Szennyvízcsatornát a Mississippit érett író korában ismét végigutazta, s ennek a hajóútnak ürügyén bűbájos történet-mozaikokban eleveníti fel a korabeli életet. Ennek során aztán szondázásról, ujjlenyomatokról, viharokról, szépséges palotákról, iparkodó zsiványokról, spiritiszta szeánszokról, bűnbánó betörőkről, vérbosszúról, arkangyalokról, indián legendákról és egyebekről villant fel maradandó képeket.
Részlet a könyvből:
„A most következő néhány hónap furcsa dolgokat tárt föl előttem. Ugyanazon a napon, amikor az imént elmondott beszélgetést folytattuk, elért bennünket a folyón lefelé húzódó nagy áradás. A folyam egész hatalmas felülete feketéllett a vízsodorta halott törzsektől, letört ágaktól és nagy fáktól, melyeket a víz alámosott, majd magával ragadott. Csak a legfinomabb kormányzással törhettünk utat ezen a lezúduló természetes óriás tutajon át, még nappal is, amikor átvágtunk az egyik foktól a másikig; éjjel pedig a nehézségek hatalmas módon megnövekedtek; minduntalan hirtelen előbukkant, közvetlenül a hajó orra előtt, egy hatalmas tuskó, amely addig mélyen a vízben feküdt, most pedig egyenesen nekünk tartott; hasztalan próbálkozás lett volna már elkerülni. Csak a gépeket állíthattuk le, és egyik kerekünk végigsétált a tuskón, egyik végétől a másikig, dörgésszerű lármát keltve, és annyira oldalra döntve a hajót, hogy az utasok ugyancsak kényelmetlenül érezték magukat. Olykor-olykor csattanó zajjal nekiütődtünk egy ilyen elsüllyedt tuskó közepének, amikor éppen teljes gőzzel mentünk, és ez úgy elkábította a hajót, mintha a szárazföldnek ment volna neki. A tuskó néha keresztben megakadt a hajó orra előtt, és felpúpozta maga előtt a vizet; ilyenkor hát egy kis rák-menetet kellett csinálnunk, hogy az akadálytól megszabaduljunk. Fehér tuskóknak gyakran nekimentünk a sötétben, mert nem vettük észre, csak amikor már rajtuk voltunk, ezzel szemben egy fekete tuskó éjjel eléggé könnyen észrevehető. A vízben álló fehér fa törzs pedig csúnya bonyodalmat okozhat, különösen olyankor, amikor a nap már leáldozott.
Nagy áradás idején természetesen csapatostul úsztak lefelé az óriási szálfatutajok a Mississippi forrásvidékéről, a szenesbárkák Pittsburghból, a kis kereskedő-dereglyék mindenünnen és broadhornnak nevezett vízi járművek Posey Countyból, Indianából, „gyümölccsel és felszereléssel” megrakodva – a rakományt akkoriban így nevezték, ámbár az ekként megtisztelt szállítmány egyszerűen szólva abroncsfából és tökből állott. A kormányosok halálosan gyűlölték ezeket a járműveket, s gyűlöletük tetézett viszonzásra talált. A törvény a sok gyámoltalan kereskedőtől megkövetelte, hogy égjen a lámpája, csakhogy ezt a törvényt gyakorta megszegték.”
AZ ÉLET A MISSISSIPPIN KÖNYV LETÖLTÉSE